Üzleti tippek

Az EB aláírta az Új Magyarország Fejlesztési Tervet

admin
admin

2007. 05. 09. 14:21

Ünnepélyes keretek között írta alá az Európai Bizottság és a magyar kormány az Új Magyarország Fejlesztési Tervet a mai napon a németországi Hof városában.

A dokumentum rögzíti, hogy milyen területekre mennyi pénzt költhet Magyarország a rendelkezésére álló mintegy 7000 milliárd forintból a következő hét évben. A fejlesztési tervről szóló tárgyalások eredményeként alig két százalékkal változott a széles körű társadalmi egyeztetés után a kormány által Brüsszelnek benyújtott terv belső pénzügyi szerkezete.

„A most aláírt fejlesztési terv egy hét évre szóló szerződés az Európai Unió 490 millió polgára és 10 millió magyar között hazánk uniós segítséggel történő fejlesztésére. Örülök annak, hogy az Európai Bizottság az első tagállamok között, minimális változtatásokkal fogadta el fejlesztési elképzeléseinket.


A dokumentum, illetve az ezen keresztül biztosított több ezer milliárd forintnyi forrás egyben a bizalomról is szól, hiszen nem szabad elfelejtenünk: ez az összeg más tagállamok polgárainak adócentjeiből gyűlt össze. Azt gondolom, hogy a most elfogadott tervvel ezt a bizalmat meg tudjuk szolgálni, és nemzeti érdekeinknek megfelelő módon tudjuk elősegíteni az ország gyarapodását és az egész unió előbbre jutását” – mondta el Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az ünnepélyes aláírás kapcsán.

Az Európai Bizottság részéről Danuta Hübner, regionális politikáért felelős biztos, míg a kormány képviseletében Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos írta alá az Új Magyarország Fejlesztési Terv végleges változatát szerdán kora délután a németországi Hofban.

A fejlesztési tervről szóló, az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során a magyar kormány által javasolt pénzügyi keretek összesen kevesebb mint 2 százalékkal változtak az egyes programok között, míg a teljes lehívható keret változatlan, továbbra is mintegy 7000 milliárd forint. (További, körülbelül 1300 milliárd forintos támogatási keret áll majd rendelkezésre a következő hét évben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium gondozásában készült Új Magyarország Vidékfejlesztési Terven keresztül).

A tárgyalások eredményeként még több pénz jut a humánerőforrás fejlesztésére, környezetvédelemre és gazdaságfejlesztésre, míg a közlekedésfejlesztésre fordítható pénzek egy százalékkal csökkentek az eredetileg tervezetthez képest.

A mostani aláírás az utolsó előtti lépés a Brüsszellel folytatott egyeztetések lezárása előtt. Az operatív programok tárgyalásai továbbra is folynak az Európai Bizottság és Magyarország között, azok várhatóan idén nyár közepéig fejeződnek be.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Bogdán Réka /24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.