Üzleti tippek

Évente 100 ezer új vállalkozás, kevés tőkével

Az induló kisvállalkozások finanszírozási forrásokhoz jutási lehetőségei meglehetősen korlátozottak. A bankok nem szívesen hitelezik őket, mivel a fedezetként felajánlható biztosítékok és a felmutatható pénzügyi teljesítmény hiánya miatt túl nagy kockázatot jelentenek, emellett a relatíve kis hitelösszegek túl sok erőforrás lekötését igényelnék.

Az induló kisvállalkozások hitellehetőségei gyakorlatilag kimerülnek a kis – legfeljebb 6-10 millió forint – összeget nyújtó Mikrohitel programban, hiszen még a Széchenyi Kártyát is csak legalább egy éves működést követően lehet igényelni.

A tőkéhez jutás sem könnyebb egy induló cég számára; noha több olyan kockázattőke-alap van Magyarországon, amely üzletpolitikája alapján induló vállalkozásokba is hajlandó tőkét elhelyezni, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület statisztikái szerint az ilyen jellegű tranzakciók száma évente csak 10-15 körül mozog, ami elenyésző az évente 100 ezer körüli induló vállalkozáshoz viszonyítva.

Az állami kockázati tőkebefektető szervezetek által kihelyezhető néhány milliárd forint nagyságrendekkel alulmúlja az induló vállalkozások tőkeigényét, az alapítók így legtöbb esetben kénytelenek saját zsebükbe nyúlni, vagy családtagok, barátok segítségét kérni az indítandó cég teljes tőkeszükségletének biztosításához. Az állami vállalkozásfejlesztési programok és a kockázati tőkealapokban befektetésre váró óriási összegek ellenére legtöbb induló kisvállalkozás finanszírozása alapvetően az alapító magánszemélyek hozzájárulásaiból történik, úgy Magyarországon, mint a világ bármely más országában.

Megoldást jelenthet, ha az alapítók egy „üzleti angyalra” bukkannak, azaz olyan magánszemélyre, aki magánvagyona egy részét pénzügyi befektetésként induló, vagy növekedés előtt álló vállalkozásokba fekteti, esetleg ezen túl pénzügyi vagy egyéb szaktudásával a cég fejlődésében is további segítséget nyújt. A fejlett tőkepiacokkal rendelkező országokban az üzleti angyalok az innováció és a kisvállalkozások fejlődésének jelentős előmozdítói. Szerepük Magyarországon is egyre nő: becslések szerint mintegy 200 olyan vagyonos magánszemély van, aki kockázati tőke jellegű befektetéseket hajt végre kisvállalkozásokban.

Az üzleti angyalra „vadászó” vállalkozónak nincs könnyű dolga. A professzionális magánbefektetők általában szigorú követelményeket támasztanak a befektetést fogadó vállalkozásokkal szemben, még akkor is, ha azok csupán induló fázisban vannak. Lényeges, hogy fantáziát lássanak az adott üzleti ötletben, annak megfelelő növekedési potenciállal kell rendelkeznie, és mindenek előtt kiemelkedő hozammal kell kecsegtetnie. Ha a vállalkozó ötletgazda nem rendelkezik megalapozott, részletes üzleti tervvel, kár is pénzügyi befektetőknél kilincselnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik