Üzleti tippek

Nyereséges lett az MTV

Immár második évét, 2005 után a 2006-osat is nyereséggel zárta a Magyar Televízió, amelynek nincs adóssága, saját tőkéje pedig többszörösen meghaladja jegyzett tőkéjét.

Az MTV Zrt. a 2006-os gazdasági évet 4 milliárd 405 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta. Ez több mint két és félszer annyi, mint a közmédium egy évvel korábbi mérleg szerinti eredménye. A közszolgálati médiavállalat a 2004-es évet még jelentős, több mint 4 milliárdos veszteséggel fejezte be.

Ugyancsak látványosan csökkent az MTV Zrt. hitelállománya. 2006 végén az MTV-nek már mindössze 52 millió forintos hiteltartozása volt, szemben az egy évvel korábbi 5 és fél milliárd forinttal – tudatta lapunkkal a társaság.

Schmelzer Péter gazdasági igazgató az MTV kuratóriumi elnöksége előtt az egyik legfontosabb eredménynek azt nevezte, hogy a tavalyi év végén a vezető közmédium saját tőkéje (5 milliárd 101 millió forint) több mint négyszerese volt jegyzett tőkéjének (1 milliárd 250 millió forint).

A gazdasági vezető azt is hangsúlyozta, hogy az MTV Zrt. immár második évét, 2005 után a 2006-osat is nyereséggel zárta. Hozzátette: az idei első negyedéves adatok azt mutatják, hogy teljesülhet a 2007-es üzleti terv is.

A könyvvizsgáló által hitelesített tavalyi számok, az elmúlt két év adatai világosan mutatják, hogy az MTV Zrt. szállítóit napra készen fizeti – jelentette ki Rudi Zoltán elnök.

Az MTV Közalapítvány úgynevezett nagykuratóriuma, vagyis a parlamenti pártok delegáltjaiból és a civil szervezetek képviselőiből álló testület május 29-én tárgyalja az MTV Zrt. éves beszámolóját a közmédium 2006-os gazdálkodásáról. A számviteli törvény szerint a jelentést május 31-éig kell elfogadni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik