A Virginia Tech egyetemen vérengző dél-koreai származású diák a világ összes hírműsorába bekerült az elmúlt hetekben, az ő fegyveres képe volt látható a lapok, a hírportálok címoldalán, tettével több ezer blog foglalkozott a közösségi oldalakon. Nem véletlen, hogy az ismeretlen diákból órák alatt híresség lett.
Ehhez csupán annyi kellett tennie, hogy végzetes tette előtt 28 videofelvételt, 43 fotót és 23 oldalas, sérelmeit ecsetelő írást tartalmazó médiacsomagot juttasson el az amerikai NBC televíziós társaság hírigazgatójához, s a szenzációt a médiumok a gyilkos által elvárt módon főműsoridőben, nagy terjedelemben és a részletekben „tocsogva” tálalták.
A hírlavina gyorsan tovagördült, s mindent, illetve mindenkit maga alá temetett, akinek köze volt a tömeggyilkoshoz és a tragédiához. Megismerhettük az áldozatokat, a tanúkat, a családtagokat, a történtek részleteit. Cho Seung Huiról pedig hamar kiderült az is, hogy erősen frusztrált, depressziós személyiség volt.
Végzetes szokás
A diák szingliként élt, környezetével, a való világgal alig volt kapcsolata, viszont az interneten, a médiában jól eligazodott. Az online generáció tagjaként igazi kibergyerekként számítógépes játékokon, videókon, horror- és pornófilmeken nőtt fel, magány és agresszivitás uralta az életét. Viselkedésmintáit, gondolatait a nemzedéknek felkínált médiaválasztékból merítette. Még szobatársaival is képtelen volt a verbális kommunikációra, a lányokhoz durván, otrombán közeledett. Nem tudott beilleszkedni a társadalomba, s felhalmozott kudarcélményei nyomán jutott el az öngyilkosság gondolatáig, ám mivel ismerte és felismerte az infotársadalom új szabályait és lehetőségeit, ezért nem a feltűnés nélküli öngyilkosságot vagy a bűnügyi rovatba tartozó gyilkosságot választotta, hanem halálában sztár, sőt példakép akart lenni.
Fegyverét, öltözékét, figuráját az általa ismert mintákból, filmek alapján választotta, pózait, szövegeit ezekből tanulta, gondolatait innen merítette. A szép új világba beilleszkedni képtelen emberek tragédiáját és ebből fakadó ámokfutását az Összeomlás című film (Michael Douglasszel a főszerepben) már jól ábrázolta.
Veszélyforrás
A médiatizált ön- és tömeggyilkosság a jövőre nézve is nagyon veszélyes lehet. Cho Seung Hui hasonló sorsú, gondolkodású társai ott ülnek a számítógépek előtt, nézik, hallgatják a híreket, s a névtelen senkiből szintén valakik szeretnének lenni. Ha másként nem, akkor halálukban. Ezért félő, hogy a rémségeknek nincs vége.
Ha a média továbbra is ragaszkodik eddigi módszereihez, akkor nemcsak az iraki öngyilkos merényletek utáni pusztítást láthatjuk majd a híradókban, hanem napjaink Hasfelmetsző Jackje is bármikor küldhet mobilon, videón szenzációs képeket a legújabb belezős gyilkosságról, nem is szólva arról, hogy elkezdődhet tömegméretekben is egyfajta önbíráskodás, szent bosszúállás vagy modern mártíromság.
Nem csoda, hogy egyesek – igaz, csak halkan – azonnal felvetették a média felelősségét, de az efféle elemzésre, önvizsgálatra egyelőre kevés hajlandóságot mutatnak az illetékesek, hiszen a sztori emelte a példányszámot, növelte a nézettséget, vagyis mindez a médiának is nyereséges volt. Miért ne következhetne a folytatás? Kövess el tömeggyilkosságot, te is lehetsz sztár! Vagy áldozat! Úgy tűnik, a sorsot mi magunk hívjuk ki a média segédletével.
Van-e baloldali gondolat az Európai Parlamentben?
Elvesznek-e a felfüggesztett magyar uniós pénzek, megszületik-e a globálisan versenyképes EU, illetve miért nem lehet Brüsszelben békében populista konferenciázgatni? Első kézből podcast.
