Üzleti tippek

Jelentősen egyszerűsíteni kell az adórendszert

Egyszerűsíteni kell az adórendszert, amely most a sokféle adónem és a széles körű kedvezmények miatt túlságosan bonyolult - fogalmazta meg több tag is a Magyarország Holnap program keretében működő Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal (GVK) csütörtöki ülésén.

Az adókedvezmények 90 százaléka nem a megcélzottakat éri el, ha az adórendszeren keresztül próbálunk pozitív célokat érvényesíteni, az csak az áttekinthetetlenséget növeli – mondta Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke, aki szerint az adórendszer jelentős egyszerűsítése megkönnyítené az adóbehajtást, növelné az adóbevételeket.

Az adminisztráció egyszerűsítése érdekében az ülésen felvetették a kisebb jelentőségű adók, adó jellegű befizetések felülvizsgálatát, összevonásuk szükségességét is.

Arról, hogy az adórendszer reformja során “nullszaldóra” kell-e törekedni – vagyis eredményeként rövidtávon változhatnak-e érdemben bármelyik irányba a bevételek -, megoszlottak a vélemények.

A jelenlegi helyzetben a bevételek érdemi csökkenése nem képzelhető el; a nullszaldó abszolút értelemben értendő, nem volna szerencsés, ha az adókoncentráció növekedne; sem a lakosság, sem a vállalatok fajlagos adóterhe nem növekedhet – hangzott el az ülésen.

Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója ezekre reagálva Hetényi István volt pénzügyminisztert idézte, mondván: az adórendszer arra való, hogy az állam kiadásait fedezze. Meg kell határozni több évre a kiadásokat, és azokhoz igazítani a bevételeket – mondta. Az elvek meghatározása a feladat, perspektivikus, kiszámítható rendszerre van szükség – hangsúlyozta.

Viszt Erzsébet, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője úgy vélekedett, az adóellenőrzések szigorításával nem lehet kellő eredményt elérni. Vannak olyan ismert technikák, amelyek az adófizetésben való érdekeltséget növelik, ilyen lehet például, hogy az adó egy része a nyugdíjalapba kerül. Az adózói kört szélesíthetné szerinte, ha a lakáskarbantartással, -felújítással kapcsolatos költségeket le lehetne vonni majd az ingatlanadóból, mert ez érdekeltté tenne a számlakérésben.

Más országokban vannak példák arra is, hogy konkrét feladat megoldására vezetnek be egy adót, ilyen cél lehetne például a mobilitás ösztönzése. A nehézgépjárművek által az utakban, épületekben és a környezetben okozott kárt nem az üzemeltetők fizetik meg, pedig az általuk befizetett pénzből fejleszteni lehetne a vasúti áruszállítást, míg a budapesti útdíjból bevezetése esetén a tömegközlekedést – vetette fel Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. Kérdés, hogy az ilyen kis környezetvédelmi adókat a relatíve magas költségek miatt mennyire érdemes bevezetni – tette hozzá.

Török Ádám akadémikus, a kerekasztal elnöke az ülésen elmondta, az adórendszer reformja témakörében három kutatást is terveznek, ezek egyike az adóreform elképzeléseket számszerűsítené és modellezné (ennek elvégzésére a Pénzügyminisztériumot kérik fel), a másik kettő tárgya az utóbbi 15 év innovatív fiskális politikai eszközeinek összehasonlítása, illetve a vállalkozói igények felmérése lesz.

A kerekasztal résztvevői három bizottságban vitatják meg részletesebben a versenyképesség kérdéseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik