Az elsőfokú ítélet arra kötelezi a hetilapot, hogy a címlapján és a cikkei között is helyreigazító közleményt jelentessen meg, mivel Kóka János vagyonbevallásai mindenben megfeleltek a jogszabályoknak – írja az SZDSZ közleménye.
„Bízunk abban, a jogerős ítéletet követően a Heti Válasz megfelelő formában megköveti az SZDSZ elnökét, és a jövőben tartózkodik a jogsértő cselekményektől” – áll a nyilatkozatban
A liberális párt közleményében felidézte, hogy a Heti Válasz című folyóirat két különböző lapszámában Kóka Jánost alaptalan rágalmakkal illette. A politikus mindkét esetben helyreigazítási kérelemmel fordult a laphoz, azonban az újság ezt megtagadta. Kóka János ezért fordult bírósághoz.
Miklósi Zoltán: Aránytalan, szükségtelen, kártékony – a képviselői mandátumkorlát ellen
Ha megvalósul a rendszerváltás, a képviselői mandátumkorlát nem szolgál semmilyen értelmes célt — érvel szerzőnk.
