Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója elmondta, az OKISZ tagjainak az ITDH hazai és külföldi képviseletei nemcsak exportlehetőségeket közvetítenek, hanem a kereskedelemfejlesztés területén lévő pályázati lehetőségekről is informálják őket, valamint az ITDH-n keresztül hozzáférnek a tagok a Világbanki és az Európai Unió tenderfigyelő szolgálatának információihoz is.
Tokár István, a Magyar Iparszövetség elnöke elmondta, a szövetség 1120 tagszervezete az ipar valamennyi ágazatát magába foglalja. Hozzátette, a megállapodás értelmében a tagoktól érkező ajánlatokat, partnerkeresési, befektetési szándékaikat a szövetség az ITDH felé közvetíti majd.
Hatalmas vagyont halmoztak fel az Orbán-érában a Fidesz-közeli alapítványok: 617 milliárdnál állt meg a számlálónk
Ajándékba villákkal, részvénypakettekkel, állami megbízásokkal és kereszttámogatásokkal gyarapodtak a NER-ben a kormány politikájának felületet, ideológiai hátteret és rendezvényeket biztosító szervezetek.
