A díj célja a vállalkozásokat és a vállalkozói tevékenységet előmozdító sikeres tevékenységek és kezdeményezések kiválasztása és elismerése. Ezek mellett lényeges eleme a best practice-ek bemutatása, a vállalkozók társadalmi szerepének megismertetése, és a vállalkozásösztönzés.
A díjra helyi és regionális hatóságok által működtetett kis- és középvállalkozás-fejlesztési programokkal lehet pályázni, beleértve azokat az együttműködéseket, PPP-konstrukciókat is, amelyek a közszféra és vállalkozások, vállalkozói szervezetek, illetve civil szervezetek között jöttek létre.
A pályázatot – a programokat, intézkedéseket működtető – települési, kistérségi, megyei, illetve regionális hatóságok vagy a lebonyolításukat végző közreműködő szervezetek nyújthatják be. Vállalkozások, vállalkozói szakmai szövetségek, civil szervezetek számára kizárólag olyan együttműködési programokkal van mód a nevezésre, melyeket valamely állami, önkormányzati hatósággal együtt valósítanak meg.
Az Európai Vállalkozás Díj második fordulójára is nemzeti szinten kerül sor, amely esetében a pályázatok benyújtásának határideje 2007. május 31. A nemzeti forduló eredményének megfelelően, az európai döntőbe országonként összesen két kezdeményezés nevezhető 2007. szeptember 15-ig, melyek a díj két különböző kategóriáját képviselik.
A következő öt kategóriában lehet pályázni:
– „Úttörőszellem a vállalkozásban” díj, amely azokat az intézkedéseket ismeri el, amelyek a vállalkozási kultúrát és gondolkodásmódot mozdítják előre, és a társadalmi tudatosság fokozásával támogatják a vállalkozói tevékenységet.
– „Vállalkozás támogatása” díj, amely olyan innovatív politikákat ismert el, amelyek támogatják a vállalkozásokat, és beruházásokat vonzanak, különösen a hátrányos helyzetű térségekben.
– „Bürokrácia visszaszorítása” díj, amely a vállalatok – különösen a most indulók – adminisztratív eljárásait egyszerűsítő intézkedéseit ismeri el.
– „Befektetés az emberbe” díj, amely a vállalkozói oktatás és szakképzés javítására irányuló, az üzleti szféra és az oktatási rendszer közötti kapcsolatokat erősítő kezdeményezéseket ismeri el.
– „Felelősségteljes vállalkozás” díj, amely a vállalkozások társadalmi felelősségét és a szociális és/vagy környezeti területen fenntartható üzleti gyakorlatokat ismeri el.
A díjjal pénzjutalom nem jár, a kezdeményezés célja a különböző helyi és regionális vállalkozásfejlesztési programok elismerése, széles körű megismertetése, valamint a helyi hatóságok, vállalkozásfejlesztési szervezetek ösztönzése a máshol már bizonyított programok átvételére.

Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
Ez az öt szám ért 423 millió forintot.