Üzleti tippek

Összefog az irodaóriás és a HP

Az Office Depot irodaeszköz forgalmazó és a HP számítástechnikai gyártó közös programot indít kis- és középvállalkozások számára az irodai finanszírozási terhek racionalizálása érdekében – jelentette be a két cég kedd reggel sajtótájékoztatón.

A kis- és középvállalkozások számára az irodaköltségek óriási terhet jelentenek, s a magyar cégek kifejezetten érzékenyek ezen kiadásokra. Ezért is gondolta úgy az Office Depot, hogy érdemes összefogni a HP-vel, s egy közös konstrukciót kidolgozni – közölte Miholek István, az Office Depot vezérigazgatója.

A vállalkozások vásárlóereje jelentősen csökkent a konvergenciaprogram következtében. Egy cég életében azonban az alapvető irodai tevékenységeket el kell végezni – mondta el Czinege László, a HP vezérigazgató-helyettese, a cég nyomtatás és képalkotás üzletágának igazgatója.

Olcsó eszközök esetében az üzemeltetés költsége jelentős, az egy munkahelyre eső nyomatok száma pedig nem nő drasztikusan. Eddig a HP üzletpolitikájára a dobozeladás volt leginkább jellemző, ám ez mára szinte teljesen megváltozott. Az Office Depot-val közösen az kiscégek igényeinek megfelelően kialakított, finanszírozott üzemeltetési ajánlattal beszerzett eszközparkot (multifunckiós gépeket) ajánlunk. A cél a készpénz szűkében lévő kiscégek cash-igényének lecsökkentése.

A program keretében az irodai eszközök használata kétféleképpen valósítható meg. Az egyik szerint a gépeket a vállalkozás bérli, ehhez logisztikai szolgáltatásokat, szervizt is igénybe vehet. A cég a bérleti díjat 1, 2 vagy 3 év futamidőre fizeti. A második megoldás szerint a gépek kihelyezésre kerülnek a céghez, mely lap/költség díjat fizet. Míg más cégek minimum havi példányszámot is megszabnak ez utóbbi megoldás választása esetén, addig ebben a konstrukcióban ilyen megfizetésre nincs szükség. Az a tendencia is megfigyelhető, hogy egyre kevésbé van szükség egy kkv-nak komplett infrastruktúrára, sokkal inkább testreszabott, egyből leírható költségű gépbérletre – summázta véleményét Czinege.

Az Office Depot céges vásárlóinak közel 70-75 százaléka esik a kkv-szektorba, ez 7-10 ezer céget jelent – fűzte hozzá Miholek.

Címkék: Vállalkozás

Ajánlott videó mutasd mind

Az aranyér és a higénia kapcsolata

Az aranyér számít az egyik legkellemetlenebb és leginkább szégyellt betegségnek a társadalomban, nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.