Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdasági Operatív Programjának (GOP) öt pályázati kiírására, illetve a Közép-magyarországi Operatív Program (KMOP) két gazdaságfejlesztési felhívására március 1-jétől lehet beadni a jelentkezéseket a MAG – Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.-hez.
Ötmillió a tét
Az ügynökség tájékoztatása szerint az eddig beadott pályázatok kétharmada a mikrovállalkozásoknak szóló eszközbeszerzést finanszírozó kiírásra érkezett, amely a feltételeknek való megfelelés esetén 1-5 millió forint normatív támogatást ad. Számítások szerint a január végén kiírt mintegy 31 milliárd forint pályázati keretből átlagos támogatottságot alapul véve 3 ezer pályázó nyerhet fejlesztési forrást. A kiírási feltételeknek mintegy 40 ezer működő vállalkozás felel meg.
ROP csak áprilisban
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság ülésén korábban azt mondta, hogy várhatóan áprilisban jelennek meg a regionális operatív programok első pályázati kiírásai, amelyek a helyi közlekedést, az akadálymentesítést, turizmust, iskolafelújítást érintik régiónként eltérően.

Pár év alatt ötszörösére nőtt Budapesten az elektromos taxik száma, ez pedig a Margitsziget forgalmán is érződik
2019-hez képest ezerrel nőtt a Budapesti Közút által kiadott margitszigeti behajtási-várakozási engedélyek száma 2023-ban, az igazi terhelést azonban a taxis forgalom drasztikus megnövekedése jelenti.