Üzleti tippek

Talicskával tüntettek az alvállalkozók

A szombathelyi szennyvíz-csatorna egy részét felújító alvállalkozók demonstráltak péntek délelőtt a Közbeszerzések Tanácsának (KT) budapesti épülete előtt.

A 12 cég 20-25 dolgozója talicskákkal, kapákkal azért vonult a KT elé, mert a projektre leszerződött – a demonstrálók értesülése szerint felszámolási eljárás alá vont – Varpex Építőipari Zrt.-től máig nem kapták meg a tavaly júniustól év végéig elvégzett munkájukért járó 700 millió forintot.

Kövesi Csaba, a társaságok képviselője az MTI-nek elmondta: a KT-től azt várják, hogy gyorsítsa fel az ügyben indított vizsgálatot, és mielőbb tegye lehetővé a tartozás rendezését. Ezt kérték a hivatal vezetőjének átadott petíciójukban is. A KT elnöke hivatalból jogorvoslati eljárást kezdeményezett az ügyben, a petíciót továbbította több más hatóságnak – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak, az Állami Számvevőszéknek, a Legfőbb Ügyészségnek és a Nemzeti Nyomozó Irodának – is.

Szombathely önkormányzata állami és európai uniós forrásokból, összesen 5 milliárd forint értékben valósít meg szennyvízberuházást, ennek egy része a demonstráló cégek által elvégzett csatornarekonstrukció. A projekt befejeződött, az átadás márciusban várható.

Az 500-600 embert foglalkoztató cégek úgy tudják, hogy az állam már átutalta a projekt-költségek egy részét az önkormányzatnak. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatot a Borostyánkő 2005 Konzorcium nyerte el, majd szinte a teljes műszaki tartalmat illetően leszerződött a Varpex Zrt.-vel. A demonstrálók tudomása szerint a Varpex sem kapott még pénzt a projekt után.

Kövesi Csaba közölte, hogy romavállalkozóként képviseli azoknak a roma származású munkásoknak az érdekeit is, akiknek most a tartozás rendezése nélkül nem tudnak munkát adni.

Hozzátette, hogy ezen kívül nem csak saját ügyükben kívánnak fellépni, hanem általában a magyarországi lánc- és körbetartozások, az ezek kialakulását lehetővé tevő pályázati rendszerek, közvetve a kis- és középvállalkozások ellehetetlenítése ellen.

A Közbeszerzések Tanácsa az MTI-t arról tájékoztatta hivatalból abban a kérdésben kezdeményez eljárást, hogy a nyertes és az alvállalkozók teljesítették-e ténylegesen a szerződésben vállalt kötelezettségeiket, mivel kizárólag ennek a kérdésnek az eldöntése tartozik a döntőbizottság hatáskörébe.

A KT tájékoztatása szerint a közbeszerzési törvény nem tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy az elvégzett munkák kifizetését a fővállalkozó határidőre teljesítette-e az alvállalkozók számára. Ennek elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozó polgári jogvita.

Németh Kálmán, Szombathely alpolgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: az önkormányzat a műszaki teljesítéseknek megfelelően kifizette a közbeszerzési pályázaton nyetes konzorcium tagjainak az elvégzett munkáról benyújtott számlákat.

“Az önkormányzat minden fizetési kötelezettségének eleget tett” – szögezte le. Elmondása szerint a projekt 60 százalékban 30 százalékban nemzeti finanszírozásban és 10 százalékban önkormányzati finanszírozásban valósul meg, de információi szerint a Magyar Államkincstár is rendben fizetett a fővállalkozónak.

“Információim szerint a konzorcium egyik, a céggel szerződésben lévő tagja fizetett a Varpex Zrt-nek, de ez nem számlapénz formájában valósult meg, hanem egy korábbi tartozást kompenzáltak az összeggel” – mondta.

A Varpex Zrt. vezérigazgatóját az MTI-nek nem sikerült elérni, a megkeresésre nem reagált. A társaság honlapja szerint a Varpex 1990 decemberében Varpex Kertészeti Szolgáltató Kft. néven kezdte meg működését. Az alapítók családi hagyományait folytatva a kerthez, illetve az épületek környezetéhez kapcsolódó munkákban kívánta szolgáltatást nyújtani. A honlapon közzétett adatok szerint 2005-re mintegy 10 milliárd forintos nettó árbevételt vártak, míg egy évvel korábban ez meghaladta a 8 milliárd forintot.

Az MTI tudósítója telefonon megkereste a Borostyánkő 2005 Konzorciumot alkotó cégek képviselőit is, de egyikük sem kívánt nyilatkozni az ügyről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik