Üzleti tippek

Orbán fél óra alatt hatástalanította a Gyurcsány-kampányt

admin
admin

2007. 02. 03. 15:24

A politológusok szerint eredménytelenné tehetik a pénteki események az egyhetes kormányfői kommunikációs hadjáratot: a Fidesz fél órás akcióval "hatástalaníthatja" azt, hogy Gyurcsány Ferenc egy héten keresztül napi egyórás interjút adott az egyik kereskedelmi televíziónak.

Abban Budai Bernadett, a Vision Consulting, Juhász Attila, a Political Capital és G. Fodor Gábor, a Századvég elemzője is egyetértett: a kommunikációs offenzíva akár sikeres is lehetett volna. Azonban az, hogy a Fidesz politikusai pénteken délelőtt elbontották a Kossuth téri kordont, felülírta az eseményeket. A politológusok abban is egyetértettek, hogy a hasonló intenzív kormányfői szereplés nem szokatlan Európában, ugyanakkor arra kevesebb példát találni, hogy a miniszterelnök minden nap egy órán keresztül szerepel egy televíziós műsorban.

Reformkommunikáció

Budai Bernadett szerint két okkal lehet magyarázni a kommunikációs offenzívát: az MSZP-kongresszus közeledtével Gyurcsány Ferencnek a szocialista küldöttekhez kellett szólnia, másrészt a reformok nem a korábban tervezettnek megfelelően haladnak. Az elemző szerint a “magyarázzuk el a reformokat” típusú eseménysorozattal a kormányfő egyik fő célja, hogy elfedje a valódi szakpolitikai hibákat és azokat “csak” kommunikációs problémaként mutassa be. Ez utóbbi ugyanis jobb a kormány megítélése szempontjából – tette hozzá.

A televíziós szereplés témáinak kiválasztásakor nyilvánvalóan volt olyan szándék is, hogy mi felel meg Gyurcsány Ferenc politikai érdekeinek – mutatott rá Budai Bernadett. Juhász Attila hangsúlyozta, hogy a kormányfő sokszor tett már kísérletet arra, hogy elmagyarázza a reformokat, sok új elemet nem tartalmaztak az egyórás szereplések. Amíg a kormányfő Szembenézés című elemzése és a választmányi beszéde főként a párttagoknak szólt, addig a tévés szereplés fő célja a külső kommunikáció volt: Gyurcsány Ferenc visszatért a “népművelő szerephez”, megpróbálta egyszerű nyelven elmagyarázni a történéseket – emelte ki a szakértő.

Többfrontos küzdelem

G. Fodor Gábor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az események azt mutatják: az emberek nem értették meg és nem fogadták el a reformokat, ezen pedig a televíziós szereplés sem segített. A politológus szerint a miniszterelnök “többfrontos harcba” kezdett: a baloldalnak kellene üzenni, kormányzati cselekvésre lenne szükség és folytatnia kellene az Orbán Viktor elleni offenzívát. Azonban úgy tűnik, mintha a kormányfő nem boldogulna a frontok tisztázásával és az üzenetek megválasztásával, ez a többfrontos küzdelem nem sikeres – hangsúlyozta G. Fodor Gábor.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.