Üzleti tippek

Nyáron indulhat a JEREMIE-program

admin
admin

2007. 02. 02. 13:48

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjában (GOP)- remények szerint - még az idén, az év közepén elindul a kis- és középvállalkozások finanszírozását szolgáló Jeremie-program - hangzott el a GKM-ben tartott háttérbeszélgetésén pénteken.

A Jeremie-program az Európai Bizottság, az Európai Beruházási Bank, az Európai Beruházási Alap közös akciója, amely segíti a mikro-, kis- és közepes vállalkozások finanszírozási forrásokhoz jutását az Európai Unió strukturális alapjaiból.

Novák Csaba, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) GOP irányító hatóság vezetője elmondta, hogy a Jeremie-program három pillérre épül, a mikrohitel-finanszírozásra, a garanciaeszközökre, a tőkepiac fejlesztésére.

Kállay László, a GKM vállalkozásfinanszírozási főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy a részletek kidolgozása még folyamatban van, a visszatérítendő támogatásokat tartalmazó program célja a nem bankképes vállalkozásoknak bázist teremteni a dinamikus fejlődéshez, a hitelfedezet elégtelenségéből adódó problémák kezelése, a magántőke nagyobb mértékű bevonása a fejlesztések finanszírozásában.


Kállay László elmondta, hogy az uniós és hazai társfinanszírozásból erre a célra elkülönített összeg egy holdingalapba kerülne, amelyhez a mikro-, kis- és középvállalkozások pénzügyi közvetítőkön keresztül juthatnának.


A holdingalapot kezelő társaság a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonában jön majd létre és később vásárolja majd meg azt a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt., a GOP közreműködő szervezete. Az alap nyílt pályázatot ír ki pénzügyi közvetítőknek, akik a meghatározott keretfeltételek között közreműködnek a források kihelyezésében.


Kállay László hangsúlyozta, hogy ezeket a pénzügyi konstrukciókat a pénzpiac egészében képzelik el és kiegészítő szerepet tölt majd be.


A Jeremie programon belül induló mikrohitel finanszírozástól azt várják, hogy egyre több lesz az ügyfelek igényeihez alkalmazkodó konstrukció, bővül a közreműködői kör, erősödik a verseny az ügyfelekért, enyhébb fedezetkövetelmény mellett is hozzá lehet majd jutni a kedvező kamatozású mikrohitelhez.


A garanciaeszközök alkalmazásával szembeni elvárás, hogy több ügylet nagyobb mértékű finanszírozása történjen, a kisvállalkozások alacsonyabb tranzakciós költséggel, kisebb adminisztráció mellett jussanak garantált hitelhez.


A tőkepiac fejlesztését a magán- és állami befektetők részvételével közös kockázati alapok létrehozásával és piaci alapon történő működtetésével kívánják a programban elérni. Ennek segítségével lehetővé válik a kisvállalkozások tőkefinanszírozása minden életszakaszban, és az eddiginél több magántőkét lehet majd bevonni az alapok finanszírozásába.


Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy a GOP-ban a Jeremie-típusú pénzügyi eszközökre elkülönített 2004-es forint-euró árfolyamon számított mintegy 150 milliárd forintból – a tervek szerint – 30 milliárd forintot a mikrohitel finanszírozás, 70 milliárd forintot a garanciaeszközök, 50 milliárd forintot a tőkeprogram tenne ki. A keret az árfolyamváltozás miatt változik, de az arányok vélhetően maradnak.


A GKM adatai szerint a következő hét évre erre a pénzügyi programra 167,5 milliárd forint áll rendelkezésre, amely áttételesen több mint 2.000 milliárd forint forrást mozgat meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.