A szaktárca 107 milliárd forint eva bevétellel számolt az eredeti 2006. évi költségvetésben, s ez az összeg túlteljesült volna, hiszen már a tavalyi év első 11 hónapjában 110,8 milliárd forintot fizettek be az eva-körbe tartozók.
Az adótörvények azonban tavaly október 1-jétől változtak, az eva-kulcs 15 százalékról 25 százalékra emelkedett, miközben az eva-körbe tartozó vállalkozásoknak is fel kellett tölteniük adóalapjukat az adóévi várható összeg 100 százalékára 2006. december 20-ig.
Decemberben 32,3 milliárd forint eva folyt be a költségvetésbe, amely így a tavalyi év egészében 143,5 milliárd forint adóbevételhez jutott az eva-ból. Ez az összeg ugyan 33 százalékkal nagyobb az eredeti 107 milliárdos bevételi tervnél, de közel 7 százalékkal, 11,3 milliárd forinttal elmarad a szaktárca 2006 októberében felemelt 154,4 milliárdos prognózisától. Az eva 2003-as bevezetése óta tavaly tervezték először túl az eva-ból befolyó összegeket.
Az idei költségvetés 168,2 milliárd forint eva-bevételt irányoz elő, ami a tavalyi tényleges összeghez képest 17,5 százalékos többletet jelentene. Ami az evázók számát illeti, a 104 ezer evázóból alig 2 százalék lépett ki az októberi változások után, így az eva-körbe tartozók száma jelenleg meghaladja a 100 ezret.

Maga a Hungarikum-rendszer is hungarikum
Puskás Öcsi, a tokaji aszú, a Kodály-koncepció vagy például a vizsolyi Biblia a nemzeti értékeket gyűjtő rendszerben mind-mind hungarikumnak számítanak. De van-e bármi haszna a hungarikumoknak azon kívül, hogy összegyűjtjük magunknak? És mi mindenre érdemes büszkének lennünk?