Üzleti tippek

Márciusra elkészül az Üzletre hangolva-program

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szeretné elérni, hogy legkésőbb március végére megszülessen az a kormányhatározat, amely meghatározná, hogy milyen jogszabály-változtatásokat kell végrehajtani a vállalkozói környezet dinamizálását célzó Üzletre hangolva-programban.

Az Üzletre hangolva-kezdeményezés célja, hogy a konvergenciaprogram által megszabott pénzügyi feltételrendszer keretein belül csökkenjenek a vállalkozások működési és tranzakciós költségei. Ezt jobb szabályozással, kevesebb papírmunkával, kevesebb adminisztrációs teherrel, a pénzügyi és jogi kockázatok mérséklésével szeretné elérni a tárca.

Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) szakállamtitkára elmondta: a szaktárcánál most dolgozzák fel a vállalkozói javaslatokat, amelyek az „Üzletre hangolva” programhoz érkeztek be. A feldolgozás során a vállalkozóktól, vállalkozói szervezetektől a szaktárcához beérkezett mintegy 400 projektjavaslatot átszűrték, megnézték, hogy mely projektek, projektcsokrok hozhatják a legnagyobb megtakarítást, gazdasági hasznot megvalósulásuk esetén.

A szakállamtitkár úgy vélekedett, ha vállalkozóktól, vállalkozói szervezetektől beérkezett javaslatokból megmaradt mintegy 50-100 ötlet megvalósulna, az több száz milliárd forint tranzitakciós költség megtakarítást jelentené a teljes gazdaság egészében. A mintegy 50-100 javaslatot egyeztetik az érintett jogszabályi főfelelősökkel, például az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériummal (IRM), Pénzügymisztériummal (PM), illetve a közszolgáltatást, a versenyképességet, az üzleti környezetet javító lépéseket kormányszinten koordináló államreform-bizottsággal.

A GKM tervei szerint kormány-előterjesztésben fogalmazzák meg a közeljövőben, hogy konkrétan milyen lépéseket javasolnak más tárcákkal közösen a kormánynak a pénzügyi fegyelem biztosítása, a piaci verseny élénkítése, a tisztességes piaci magatartás erősítése, a vállalatok adó- és járulékadminisztrációja csökkentése érdekében.

A szakállamtitkár utalt arra, hogy kormányon belül a GKM programjával párhuzamosan egyes tárcáknál is elindult egy olyan típusú munka, amely segíti az „Üzletre hangolva” programot. Példáként említette, hogy az IRM a vállalkozások piacra lépésének korlátait csökkentő jogszabályi előterjesztést készített.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik