Rajos Éva hangsúlyozta, hogy eltérő mértékű kompenzációt kaphatnak azok, akik egyáltalán nem, és azok, akik késve kapták meg az előfizetett lapokat. Az árkompenzáció mértékéről, részleteiről az előfizetők január végéig kapnak tájékoztatást, őket a beérkezett adatok alapján értesíti a lapterjesztő. A kompenzáció legkésőbb a februári díjbeszedés idején megtörténik.
Lengyel László, a MédiaLoig igazgatóságának elnöke korábban elmondta, hogy a társasághoz érkezett adatok szerint mintegy 8-10 ezer ügyfél nem kapja meg egyáltalán újságját, vagy csak késéssel jut a megrendelt laphoz. Közülük 90 százalék a 240 ezer „napilapos ügyfél” közül kerül ki, az összes előfizető száma 800 ezer. Ez a hibaarány 4,5-5 százalék” – hangsúlyozta Lengyel László.
A panaszos hívások mintegy 60 százaléka a kiadókhoz, 40 százaléka a Médialoghoz érkezik be. Mivel egy-egy előfizető többször is bejelenti a problémát, a beérkező hívások száma megközelítette a 30-40 ezret.
Kiemelte, hogy a panaszosok fele-fele arányban oszlanak meg azok között, akik vagy nem szerepeltek az adatbázisban, illetve azok között, akik rajta vannak a listán, ám mégsem kapták meg a lapot. Ez esetben erről a MédiaLog értesíti a területi felügyelőket a hiba kijavítására.
Lengyel László elmondta, hogy a helyzet napról napra javul, és január közepéig szeretnék elérni az 1 százalékos hibahatárt.
Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
Az IKEA filléres hangszórója meglepően jól sikerült, de ha valaki hordozható Bluetooth hangszóróra vágyik, érdemes 2500 forintnál mélyebben a zsebébe nyúlnia. Tesztemben négy eszközt vettem szemügyre, és kiderül, mit nyújtanak manapság a 30 ezer forint körüli (vagy annál olcsóbb) modellek.
