Üzleti tippek

Százezer előfizetőt akcióztak

admin
admin

2007. 01. 05. 11:14

A tavaly év végi akcióknak köszönhetően az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt. ADSL-ügyfeleinek száma meghaladta a százezret.

Mint azt Erdész Anita marketingkommunikációs vezető elmondta, az elmúlt egy évben közel 45 ezer előfizetővel sikerült bővíteniük szélessávú internet-előfizetőik körét. A cég 2002 elején indította el ADSL-szolgáltatását, akkor még a Vivendi csoport tagjaként V-net néven.

A névváltást követően is megmaradt az ügyfélkör dinamikus bővülése, mely hozzájárult ahhoz, hogy az Invitel számít a magyarországi távközlési piac, és ezen belül a szélessávú ADSL-piac második legnagyobb szolgáltatójának. Az utóbbi két évben tapasztalt látványos fejlődés elsősorban a sikeres akciók számlájára írható. A tervek szerint az idén is folytatják ezt a piaci stratégiát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2015. március 16.
Farkas Flórián, a Fidesz képviselõje az Országgyûlés plenáris ülésén 2015. március 16-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Farkas Flórián tényleg „ment a lecsóba”

Velika Kladusa, 2018. november 19.
Migráns férfiak főtt ételt esznek a tűz körül egy sátortáborban, a horvát határ közelében levő északnyugat-boszniai Velika Kladusa településen 2018. november 18-án.
MTI/AP/Amel Emric
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.