Az Országos Rádió és Televízió Testülethez (ORTT) az emlékezetes székháztámadás óta összesen 84 panasz érkezett, ebből 24 az MTV valamelyik műsorát kifogásolta. Az érdemben elbírált panaszok közül 21 a kiegyensúlyozott tájékoztatással volt kapcsolatos – mondta lapunknak Gondos Gabriella, az ORTT Panaszbizottságának soros elnöke.
A panaszosok közül 63 magánszemély volt, míg kilenc esetben politikai párt adta be a panaszt (utóbbiak közül a KDNP volt a legszorgosabb: 4 beadványt készített), a civilszervezetek 9 panaszából hét a provokatív felvetéseiről is híres Reális Zöldek elnevezésű szervezethez köthető.
A Magyar Rádiót 14, a TV2-t 9, a Magyar ATV-t 7, a Hír Tv-t 4, a Sláger Rádiót pedig 3 alkalomal panaszolták be (az utóbbinál mindhárom panasz a Bumeránggal volt kapcsolatos).
Az elnök asszony hozzátette: a legfelsőbb bíróság közzétett egy olyan jogerős határozatot, ami irányadó lehet a panaszok elbírálása során. Az LB ugyanis megállapította, hogy a Médiatörvényben (1997. évi C. törvény) szereplő kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye nem azonos a matematikai arányossággal, azaz a pártok arányos megjelenése attól is függ, hogy mennyi és milyen hírértékű rendezvényt tartottak, vagy hogy éppen mennyi ilyen nyilatkozatot és bejelentést tettek.
Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
Az IKEA filléres hangszórója meglepően jól sikerült, de ha valaki hordozható Bluetooth hangszóróra vágyik, érdemes 2500 forintnál mélyebben a zsebébe nyúlnia. Tesztemben négy eszközt vettem szemügyre, és kiderül, mit nyújtanak manapság a 30 ezer forint körüli (vagy annál olcsóbb) modellek.
