Üzleti tippek

2006: a felszámolások éve

Több mint 10 százalékkal 9200-ra emelkedett a felszámolás alá kerülő cégek száma 2006-ban Magyarországon – derül ki az Opten Kft. adataiból. Ez nemcsak abszolút értelemben rekord, de a működő vállalkozások arányában is az eddigi legmagasabb, holott a megelőző években lassú mérséklődés mutatkozott.

2006 végén 465 000 cég működött Magyarországon ez nem egészen 10 000-rel több mint egy évvel korábban. A működő cégek számának növekedése alig 2 százalékos, ilyen alacsony növekedést korábban sohasem regisztráltak. Az újonnan alapított mintegy 31 000 cég mellett 21 500 szűnt meg, és 14 500 került csőd, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás alá. Rekordot döntött a felszámolási eljárás alá vont cégek száma, csakúgy, mint a végrehajtottaké, ez utóbbiak száma 16 000-ről több mint 25 ezerre emelkedett. A csődök száma szokás szerint statisztikailag értelmezhetetlenül alacsony volt, mindössze 22 cég jutott erre a sorsra. A megszűnt cégek száma mindazonáltal nem 2006-ban volt a legmagasabb, 2002-ben ennél sokkal több, 28 300 cég szüntette be valamilyen formában a tevékenységét.

Tavaly több mint 9200 vállalkozás került felszámolás alá Magyarországon. Az adat különösen annak fényében kiábrándító, hogy ez nemcsak abszolút értékben csúcs, hanem a működő vállalkozások számához viszonyítva is rekord. „A cégek jönnek-mennek, megszűnnek és alakulnak, éppen ezért nem az a lényeg, hogy hány került felszámolás alá, hanem az, hogy mekkora a felszámolás alá kerülő cégek aránya az összes működő céghez viszonyítva” – mondja Tóth Tamás az Opten Kft. ügyvezető igazgatója. Márpedig 2006-ban az ez arány megközelítette a 2 százalékot és ez sohasem látott magas érték. Tóth szerint az adat azért is meglepő, mert a megelőző két évben sem javult a vállalkozási környezet, akkor mégis lassú csökkenést mutatott a felszámoltak aránya.

Az igazgató szerint a multinacionális cégek, főleg a nagy kereskedelemi láncok diktálta feltételek évek óta megnehezítik a vállalkozások finanszírozási helyzetét, mégis mintha mostanra kumulálódott volna a probléma. Folyamatosan emelkednek a fizetési határidők, a teljesítéstől számított 90 napos határidők pedig sokszor áthidalhatatlan akadályt jelentenek a kisebb vállalkozások számára. „2002 óta rendkívüli ütemben emelkedik a kintlévőségek értéke, de emellé felzárkózott a cégek hitelállománya is, úgy tűnik azonban, hogy a probléma mostanra kumulálódik” – véli az igazgató. Pedig a rendszerben levezető szelepként egyre nagyobb szerepet tölt be a végrehajtás. Az adós cégek végrehajtása egyre népszerűbb: míg 2000 előtt évi néhány száz eljárást regisztrált az Opten addig tavaly már 25 200-at, ami 2005-höz képest is 50 százalékos növekedést mutat. Igaz, a végrehajtások több mint 80 százalékát az APEH indította, ez azonban nem változtat azon, hogy korábban ezek egy része helyett nyilván felszámolási eljárást is indíthattak volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik