Üzleti tippek

Zsidózás a Rádió1-ben?

Egy panasz szerint – egy külföldi művész nevén élcelődve – a rádiónál a cigányokra és a zsidókra sértő megjegyzést tett a műsorvezető.

Úgy tudjuk, David Spoon neve adta a tréfálkozás alapját. A műsorvezető lefordította a zenész nevét, és – a műsorban elhangzottak szerint a Kanál Dávid, illetve a Kanalas Dávid nevek a műsorvezetőt gúnyosan „egy bizonyos kisebbségre emlékeztetik”, valamint azt is fontosnak vélte megjegyezni, hogy „ezt az embert nem Izraelben anyakönyvezték”.

Az ORTT panaszbizottsága állampolgári bejelentésre megvizsgálta a Rádió1 Műsorszolgáltató ZRt. 2006. november 3-án sugárzott „DiscoShit” c. műsorát, amelyben a bepanaszolt mondatok elhangzottak.

A Panaszbizottság eljáró tanácsa az érintett műsorszám meghallgatását követően arra az egyhangú véleményre jutott, hogy a műsorszolgáltató által közlésre kerülő műsorszámok során a műsorvezetőknek kerülniük kell minden esetben bármely kisebbségre vonatkozóan tett sértő vagy gúnyosnak szánt megjegyzéseket. Megítélésük szerint a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény alapelveiben foglaltak teljes körű megtartása nagyban hozzájárul a műsorszolgáltatók műsorainak elfogadhatóvá tételéhez a társadalom valamennyi tagja számára.

A Magyarországon élő kisebbségek érzéseinek maradéktalan tiszteletben tartása mind a Magyar Köztársaság alkotmányos alapelveinek, mind a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény alapelveinek sarkalatos pontja. Ennek alapján a kisebbségek érzésének tiszteletben tartása valamennyi műsorszolgáltató számára betartandó erkölcsi norma kell hogy legyen – tudatta szerkesztőségünkkel az Országos Rádió- és Televízió Testület.


Szerkesztőségünk keresi a Rádió1 illetékeseit, hogy reagálhassanak az ORTT döntésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik