Üzleti tippek

A Marketing&Média 21. számának hírei

admin
admin

2006. 12. 13. 00:00

Marketing

Az OMSZ-nek segített a Generali

A Generali biztosító által alapított, 1995 óta működő Generali a Biztonságért Alapítvány kilenc korszerűen felszerelt mentőautóval ajándékozta meg december 4-én az Országos Mentőszolgálatot. A járművek összértéke meghaladja a 100 millió forintot.

Megújult a Completa

Megújult a kávékrémpor kategória egyik legnagyobb márkája, a Completa. Az arculat frissítését új kreatív koncepcióra épülő reklámokon és fogyasztói promóciókon keresztül kommunikálja a Friesland. A két reklámspot november közepétől fut az országos és kábeltelevíziós csatornákon.

Új szolgáltatás a Visától

Érintés nélküli bankkártyák bevezetésére készül a Visa Europe. Ha elindul a szolgáltatás, a vásárlóknak elegendő lesz mindössze felmutatni az új eszközt a kasszánál, és már ki is fizették kis értékű napi vásárlásaikat. A szolgáltatás elsőként Londonban lehet igénybe venni, a jövő év végén.

Reklám

Vége az illatos reklámnak


A közlekedési hatóságok betiltották az amerikai tejtermelők átható kekszillatot árasztó reklámplakátjait – írja a Der Spiegel. A hirdetők eredeti célja az étvágygerjesztés volt, a túlságosan erős illat miatt azonban sokan allergiás reakcióktól és bőrkiütésektől tartottak, és tiltakozni kezdtek a szokatlan reklámok ellen.

Média

Terjeszkedik a Juventus


Délkelet-Magyarország legnagyobb rádiós hálózata jön létre, miután a Program Média nyolc adója (közülük négy korábban a Rádió1-hez tartozott) a Juventus hálózatához csatlakozott. Békefi István, a Program Média Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója elmondta: azért döntöttek az átállás mellett, mert a Juventus tágabb lehetőségeket kínál a helyi műsorkészítés terén.

Zöld út a Médialognak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a MédiaLOG Fiege Zrt. lapterjesztő cég megalakulását, amely a Ringier Kiadó Kft., a Népszabadság Kiadó és Nyomdaipari Zrt., a Sanoma Budapest Kiadói Zrt., valamint az F-Log AG közös irányításával jött létre. A cég a tervek szerint 2007-től 150 településen kezdi meg hírlapkézbesítői tevékenységét. A többi helységben továbbra is a Magyar Posta kézbesíti a kiadók újságjait az előfizetőknek.

Változik a storytv logója

A széles körben elterjedt és elfogadott storytv név miatt részben módosul a csatorna logója. A társaság a jövőben minden külső és belső kommunikációjában kizárólag a storytv elnevezést használja, ugyanakkor meghagyja a 4-es emblémát, amely a csatorna középtávú tévépiaci helyzetét jelöli.

Bagi–Nacsa az ATV-n

2006 februárjától az ATV képernyőjén látható a Bagi–Nacsa humorista páros – írja a Médiainfó. A kéthetente, szombat esténként látható show producere, Hajdú Péter elmondta: a NÉVshowR-hoz és az Esti Frizbihez hasonlóan a duó műsorát is a Happy Film Média Kft. gyártja.

Zone Europa a T-Kábelen

December 1-jétől a T-Kábelen is fogható a Zone Europa. Ezzel a filmcsatorna csatlakozik a T-Kábel Magyarország Kft. hálózatában már fogható Zone Romantica és Zone Club testvércsatornákhoz. A Zone Europa jelenleg 17 országban sugározza műsorát.

Nevet vált a Budapest Rádió

Új, saját székházba költözött november 27-én a Budapest Rádió stábja. Ezzel egy időben az adó pályázatot hirdetett nevének megújítására. A hallgatók és reklámügynökségek december 8-ig küldhették be javaslataikat. A rádió január 10-étől vált nevet.

SBS: a TV2-t másolja

A magyar TV2 gyakorlatát követi a tulajdonos SBS Broadcasting cég belga leányvállalata: a hazai csatorna tavaly életre keltett kereskedelmi márkáját, a Brand Care-t a belga partner azonos tartalommal, névvel, és hasonló designnal alkalmazza a jövőben. „Azért döntöttünk úgy, hogy átvesszük a Brand Care koncepciót, mert ebben több tartalmat látunk, mint a hagyományos sales-house rendszerben” – nyilatkozta Erik Portier, az SBS belga leányvállalatának kereskedelmi igazgatója.

Ügynökségek

A K&H az OMD-t választotta


Az OMD Hungary nyerte a K&H Bank idén nyáron kiírt médiatervezésre és -vásárlásra meghirdetett pályázatát. A kétfordulós tender első szakaszában a kiírók főként a stratégiai feladatokra adott megoldásokra voltak kíváncsiak, később pedig a médiavásárlásra fókuszáltak. Az OMD mellett két másik médiaügynökség vett részt a tenderen.

Avon–Starcom együttműködés

2007 januárjától a Starcom dolgozik az Avon magyarországi kampányain, miután megnyerte a kozmetikai cég korábban kiírt médiatenderét. A pályázaton győztes ügynökségen kívül az
az OMD, illetve a társaság eddigi médiapartnere, a MindShare indult.

Újabb ügyfelekkel a Próbakő

A Worldcom PR Group magyarországi partnereként működő Próbakő Kommunikáció nyerte a Ballantine’s Hungary Kft. meghívásos pr-tenderét. A megbízó kizárólagos szerződést köt az ügynökséggel, amely az ügyfél valamennyi márkájának pr-kommunikációjáért felel. Szintén a Próbakő győzedelmeskedett a váci Imagement meghívásos pr-tanácsadói versenytárgyalásán.

Elismerés a Photelnek

A kiszervezett CRM és Contact Center szolgáltatásokat nyújtó Photel Kommunikációs Zrt. az 58. helyre került a legdinamikusabban fejlődő és munkahelyteremtő középvállalkozásokat tömörítő idei 500-as európai listán. A Photel emellett elnyerte a Business Week „Hot Growth” kategória különdíját is.

Online

Díjazták az év honlapjait


Az Internet Marketing Klub és a Magyar Marketing Szövetség idén ötödik alkalommal választotta ki a legjobb honlapokat. Az Év honlapja versenyre 186 érvényes nevezés érkezett, a díjakat a zsűri tíz kategóriában ítélte oda, és négy honlapot különdíjjal jutalmazott. Legtöbb díjat a Kirowski kapta. A médiakategória győztese a FigyelőNet lett, a honlapot a Marketing&Médiát is kiadó Sanoma nevezte be.

Megnyílt a Netpresszó

November közepén elindult a netpresszo.hu, a Ringier Online Sales House hat tagjának (blikk.hu, Nemzeti Sport Online, Danubius Online, est.hu, Népszabadság Online, TV2.hu) közös honlapja. A médiumok szorosabb együttműködése a közös értékesítés további erősítésére született. A projekt tervezésével és megvalósításával a konzorcium a Carnationt bízta meg, a kreatív koncepció kidolgozása Kastner&Társai reklámügynökség feladata volt.

Húsz új honlapot indít az MTV

Jövő év első felében húsz tematikus weboldalt indít a Viacom csoport részeként működő MTV Networks. A többek között zenével, celebritásokkal és spirituális témákkal foglalkozó honlapokkal a Viacom az internetes jelenlétét kívánja erősíteni, egyebek mellett azért, hogy lépést tudjon tartani riválisaival, például a MySpace-szel erősítő News Corp.-pal vagy a Walt Disneyvel.

Marketing
Füst nélküli száguld a Forma–1

Új szponzoróriások érkeznek a Forma–1-be, miután az eddigi legnagyobb támogatóknak számító cigarettagyártók az Európai Unió dohányreklám-tilalma miatt távoznak a száguldó cirkuszból.
Az AT&T amerikai távközlési birodalom egy hónapja jelentette be, hogy a Williams istálló első számú szponzora lesz, és nemrég a holland ING bank is jelezte: a Renault csapat révén beszáll a világ legnézettebb versenysorozatába. A Renault eddigi partnerének, a Japan Tobaccóhoz tartozó Mild Sevennek ugyanis 2007-ben lejár a szerződése. Sőt, az ING további szerepet is vállal az F1-ben. A cég lesz a jövő évi első nagydíj névszponzora Melbourne-ben, de felmerült, hogy az ausztrál futam mellett az ING jövőre a Magyar Nagydíj névadója is lesz.

Egy másik pénzintézet, a spanyol Goupo Santander a McLaren Mercedesszel kötött ötéves támogatói szerződést nemrég, és csatlakozott a csapathoz a Mutua Madrilena biztosítótársaság is.

Mivel a Forma–1 ténylegesen globális közönségtábort vonz, a pénzügyi szolgáltatást nyújtó cégek számára nagy lehetőséget jelent a versenysorozat támogatása – mondta Nanne Bos, az ING szóvivője.

Nem marad az F1-ben a British American Tobacco által jegyzett Lucky Strike sem, amelynek a Hondával kötött szerződése jár le. Több nagy dohánycég: a West és a Benson & Hedges már korábban elhagyta a száguldó cirkuszt. A távozók sok százmillió dollárt vontak ezzel ki az összesen több mint kétmilliárd dollárt megmozgató sorozatból.

Továbbra is marad viszont a Ferrari főszponzora a Philip Morrishoz tartozó Marlboro, amely egy tavaly megkötött szerződés szerint 2011-ig segíti az istálló működésének finanszírozását. Igaz, az európai versenyeken a Ferrarinak le kell majd takarnia a cigarettareklámokat.

Média
Tulajdonosváltás a Napi Gazdaságnál

A Napi Gazdaság Kiadó Kft.-t jegyző cégek megállapodása alapján 65 százalékos tulajdonrészét vásárol a Napinvest Kft. a Storyline Kft.-ben.

A dolgozókat tömörítő Napinvest eddig 34,9 százalékos részesedéssel bírt a kiadóban, míg három magánszemélynek – köztük Süle Lászlónak, a kiadó ügyvezetőjének a Stroyline-on keresztül 65 százalékos tulajdona volt, a 2005. májusi cégbírósági adatok szerint.

A tranzakció 2007 első felében zárul le. Az ügylet során a felek a Napi Gazdaság Kiadót és a Napi Online-t együttesen több mint 800 millió forintra értékelték.

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. Korányi G. Tamás nevezte ki a gazdasági lap főszerkesztőjévé. Süle László a tranzakció zárásáig továbbra is teljes jogkörrel tölti be a kiadó ügyvezetői és a napilap felelős szerkesztői posztját. Rónai Balázs, a Napi Online ügyvezető igazgatója az ügylet lezárásáig a kiadó ügyvezető igazgatóhelyettese, ezt követően pedig – a Napi Online-nál betöltött pozíciójának megtartása mellett – egyedüli ügyvezetője lesz.

A tulajdonosok tovább döntöttek arról is, hogy 2007 tavaszán mind tartalmi, mind formai téren megújítják lapjukat, ezzel kapcsolatban azonban további részleteket nem közöltek.

A Napi Gazdaság Kiadó 2004-ben 814,6 millió forintos árbevételt ért el az egy évvel korábbi 742,9 millió után. A cég közben 27,9 milliós adózás utáni profitot ért el. A Napi Online-nal együtt a bevételek további mintegy 110 millió forinttal egészültek ki. Süle László a Lapkiadás című folyóiratnak a tavalyi évvel kapcsolatban azt nyilatkozta: „a kiadó 2005-ben nagy növekedési pályát járt be, árbevétele meghaladta az egymilliárdot, nyeresége pedig a százmillió forintot.” A lapot a Magyar Terjesztésellenőrző Szövetség nem auditálja, így hivatalosan nincsenek pontos adatok az újság értékesített példányszámára vonatkozóan. Olvasottsága a Szonda-Ipsos felmérése szerint 2005 második felében 23 ezer volt.

Új szolgáltatás-portfólió az R-Time-tól

Az R-time Sales & Marketing december 1-jén bevezette új szolgáltatás-portfólióját, a Tools’n’Targets-et (TNT). A TNT célja, hogy a megváltozott piaci körülmények és fogyasztói szokások ellenére is hatékonyan lehessen megszólítani az elérni kívánt célközönséget. Eszközei között a klasszikus spotmegjelenésen kívül számos egyéb, már a korábbiakban is alkalmazott eszköz áll rendelkezésre, mint például az órareklám, a nyereményfelajánlás, az online megoldások, a teletext, a licensing vagy eseménymarketing. Fejlesztés történt a szponzorációs megoldások területén is: mostantól az úgynevezett co-branded szponzoráció szélesíti a palettát, amely a „brand neighborhood” szemléletet alapul véve egyszerre két partner részére kínál egyedülálló, költséghatékony megoldást.

A portfólió teljesen új megoldásokkal is bővült, ilyen például az osztott képernyő, amelyen az ügyfél reklámfilmje kiemelten értékes környezetben jelenhet meg. Emellett az R-time az új médiaeszközökre épülő (elsősorban sms, mms, wap) szolgáltatásokat is alkalmazza, ennek egyik lehetséges megjelenési módja az AdInfo.

Az R-time teljes körű reklámügynökségi szolgáltatást is végez, elsősorban olyan ügyfelek számára, akiknek nincs ügynökségi kapcsolatuk, illetve vállalja az egyes, elsősorban a hazai piacon eddig ismeretlen termékek piaci bevezetéséhez kötődő márka- és kommunikációs stratégia tervezését, kivitelezését. Az új szolgáltatáscsomag eleme a spotgyártás, amely azoknak az ügyfeleknek nyújt segítséget, akiknek nincs kész reklám- vagy támogatói spotjuk, sem kreatív ügynökségük vagy produkciós cégük.

Ügynökségek
Gunn Report: taroltak a britek

A legtöbb díjat kapott ügynökségek
(2006)

1. DDB London (4)
2. TBW AParis (2)
3. = Abbott Mead Vickers.BBDO (London) (19)
Crispin Porter + Bogusky (Miami) (5)
Dentsu (Tokyo & Osaka) (3)
6. Wieden+Kennedy (London) (7)
7. JWT (London) ( – ) 8. AlmapBBDO (Sao Paulo) (1)
9. Creative JuiceG1 (Bangkok) (19)
10. Young & Rubicam (Buenos Aires) (32)
( A zárójelben feltüntetett számok a 2005-ös helyezést jelzik.)

Idén immár nyolcadik alkalommal jelent meg az év legsikeresebb kampányait, ügynökségeit, hirdetőit összegző Gunn Report. Donald Gunn és csapata 1999 óta minden évben pontozza a világ összes jelentősebb reklámfesztiválján részt vevők helyezéseit, majd ez alapján állítja össze a szakmai körökben igen népszerű éves jelentéslistáit.

A 2006-os összegzés szerint a brit ügynökségek teljesítettek a legjobban, így nem meglepő, hogy az országok versenyét Nagy-Britannia nyerte, és az év legtöbbet díjazott csapata is a szigetországból került ki: az Év Ügynöksége cím ugyanis a DDB Londont illette meg.

A legtöbbet díjazott tévéhirdetés a Cannes-ban Grand Prix-t nyert Guinness-spot, a noitulovE, amelyet az Abbott Mead Vickers BBDO London jegyez. Esélyes volt még a Sony Bravia Balls című filmje a londoni Fallontól, illetve a melbourne-i George Patterson Y&R Carlton részére készített Big Ad című reklámfilmje, ezek végül a második és harmadik helyen végeztek.

A sajtóhirdetések esetében szintén a DDB London brillírozott, ezúttal Harvey Nichols kampányával vitte el a pálmát. Ugyancsak jól szerepelt a JWT Shanghai műhelyében készült a Run Free Road a Nike-től, valamint a Golden Skins Crisps kampány, amelyet szintén egy brit ügynökség, a JWT London készített.

Az év hirdetőjének tavalyhoz hasonlóan idén is a Volkswagent kiáltotta ki a Gunn Report. A 2005-ös második helyezett Adidas idén visszacsúszott az 5. helyre, miután a Sony, a Nike és a Honda is beelőzte. Az ügynökséghálózatok közül a BBDO Worldwide gyűjtötte össze a legtöbb pontot, maga mögé utasítva a DDB Worldwide-ot, valamint a tavalyi abszolút első TBWA-t.

Online
YouTube már mobilon is

Kísérleti jelleggel már mobiltelefonokon is megjelenik a YouTube videómegosztó site tartalma – írja a The Guardian. Az amerikai Verizon telekommunikációs vállalattal kötött megállapodás értelmében a YouTube oldalain található legnépszerűbb videóklipek december elejétől lejátszhatók a cég vezeték nélküli Vcast előfizetőinek a készülékein. A szolgáltatásért cserébe hozzávetőleg 2 millió felhasználó fizet, havi 15 dollárt.

A szerződés minden bizonnyal csak az első azon számtalan jövőbeni disztribúciós megállapodás közül, amire a Google októberi 1,7 milliárd dolláros YouTube-felvásárlási ügylete után számítani lehet. A Verizon Wireless 44 százalékos tulajdonosa, a brit Vodafon nemrégiben közölte befektetőivel, hogy internetes kapcsolatok kialakításáról tárgyal. A Newbury-központú szolgáltató képviselője most azonban csak annyit mondott: pillanatnyilag ez egy kizárólag a Verizont érintő döntés az Egyesült Államokban.
A megállapodást kritizálók szerint a tartalmi korlátozottság épp a YouTube népszerűségének a lényegét, a hatalmas mennyiségű, nagyrészt cenzúrázatlan videóarchívumban való keresgélés szabadságát, ássa alá. A mobilcégek azonban ennek ellenére meg vannak győződve, hogy még az egyelőre szűkre szabott ajánlat is vonzó lehet a felhasználók számára.

Néhány mobiltelefon már most lehetővé teszi a YouTube hozzáférést, de a Verizon hagyományos telefonképernyőkre optimalizálja szolgáltatását.

A tavaly februárban alapított YouTube az internet egyik leglátványosabb sikersztorija. A látogatók naponta több mint százmillió videót néznek meg. Az oldal havi látogatószáma eléri a 20 milliót.

Kutatás
Új márkaérték-kutatás a Synovate-től

Új kutatási módszerrel jelent meg a piacon a Synovate. A társaság szerint a friss metodológia segítségével a márkatulajdonosok minden eddiginél pontosabban előrejelezhetik, hogy a brandjeikbe történő befektetések milyen hatással lehetnek az eladásokra. A megoldás egyedülálló betekintést kínál a fogyasztó és a márka viszonyába: feltárja annak jellegét, és segít megérteni azokat az akadályokat, korlátokat, amelyek visszatartják a fogyasztót a vásárlástól.

Jan Hofmeyr, a Brand Value Creator kifejlesztője – aki egyben a Synovate Brand and Communications Practice Innovációs részlegének igazgatója is – azt állítja, hogy a piackutatók hosszú éveken át rossz mutatószámokkal értékelték a márkák teljesítményét, ezért nem voltak képesek olyan módszertannal szolgálni, amely valóban megbízhatóan mérte volna a márkára költött összegeknek az eladásokra gyakorolt hatását. Véleménye szerint a kutatásokra fordítható összegek legnagyobb részét az eladásokhoz alig köthető, túl általános attribútumok (például márkaismertség vagy vásárlási hajlandóság) mérése emészti fel.

A Synovate Brand Value Creator módszere nem csak a reklámozás hatásaira koncentrál, hanem figyelembe vesz minden olyan tényezőt, amely befolyással bír a fogyasztó tényleges vásárlási magatartására. Ilyenek például a fizikai akadályok, azaz a termék elérhetősége és terjesztése, melyek korlátozhatják a vásárlási szándékot, vagy azok a nem marketing jellegű információk, melyek hatnak a márka imázsára és megítélésére. A Brand Value Creator eszköztárának része az a szimulációs szoftvercsomag, amellyel előjelezhetők a különböző aktivitások, kampányok várható hatásai. A módszertan már Magyarországon is alkalmazható.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.