Egyed Géza elmondta: a kezdeményezés célja, hogy javítsa az üzleti környezetet különböző szabályok egyszerűsítésével, összevonásával. A jövő évre vonatkozó tervet várhatóan januárban tárgyalja a kormány, ezt követően pedig minden évben felújítják a programot – tette hozzá.
Az idei évi kezdeményezéshez 360 javaslat érkezett. Ezek többsége az adóadminisztráció egyszerűsítésével, valamint a cégek jogbiztonságának növelésével foglalkozott. A szakállamtitkár ismertette, hogy a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban 2007 és 2013 között mintegy 53 milliárd forint áll rendelkezésre az ipari parkok és a logisztika fejlesztéseire.
Véleménye szerint ahhoz, hogy Magyarország versenyképes legyen, magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat kell piacra juttatni. Ebből a szempontból kitüntetett szerepe van az ipari parkoknak. Az ipari parkok felelőssége, hogy olyan környezetet biztosítsanak, amely segíti az ott működő, illetve az ipari parkok szolgáltatásait kívülről igénybe vevő vállalkozásokat.
A gazdasági tárca adatai szerint tavaly 179 ipari park működött Magyarországon, ezekben összesen 2989 vállalkozás működött összesen 9847 hektáron. A betelepítettség összterületre vetítve 48,51 százalék volt tavaly, az ipari parkokban működő vállalkozások beruházása 1,65 milliárd forintot tett ki, árbevétele pedig 5,4 milliárd forint volt.

Érződik a kormánypropaganda hatása, de még mindig EU-tagok akarunk maradni
A magyarok 13 százaléka szavazna a kilépésre, 72 százalék egy népszavazáson a maradás mellett voksolna.