Üzleti tippek

Sikeres az üzletre hangolva kezdeményezés

A GKM által indított „üzletre hangolva" program, a tárca honlapján mintegy 4 ezer érdeklődőt vonzott. A program koncepciójának kidolgozása után Kóka János miniszter október 17-én, a Versenyképességi Tanács ülésén hirdette meg a kezdeményezést. Az üzleti környezet fejlesztésére 18 szervezet, 13 vállalkozás és 12 magánszemély összesen 369 javaslatot fogalmazott meg.

A javaslatok fele az adó- és cégadminisztráció egyszerűsítésére vonatkozik, ezen belül körülbelül 40 százalék az adó- és járulékrendszer előírásainak egyszerűsítését sürgeti. Néhány súlyponti kérdés, felvetés: A hosszabb távon kiszámítható adórendszer, az adóbevallási és befizetési kötelezettségek számának drasztikus csökkentése alapvető igény.


Több vállalkozói szervezet is úgy véli, az adó- és járulékrendszer kedvezményrendszerének felülvizsgálata, az adóalap szélesítése megnyithatná az utat az adófajták számának és mértékének csökkentéséhez is. Számos javaslat érkezett a hivatali ügyintézés korszerűsítésére, színvonalának emelésére, a párhuzamosságok megszüntetésére vonatkozóan.

A kiszámítható jogszabályi környezet mellett elsősorban a bírósági eljárások gyorsítását, a döntések hatékony érvényesítését várják a vállalkozók. A csődtörvénnyel a júliusi módosítás után is elégedetlenek, mivel úgy ítélik meg, hogy a tisztességtelen vállalkozások ellen nem nyújt kellő védelmet. Másfelől az egyéni vállalkozások kiszolgáltatottságát sem csökkenti. Több vállalkozói szervezet szorgalmazza a választott bíróságok alkalmazásának bővülését.

A pénzügyi működési feltételek javítása érdekében három fő beavatkozási területen érkeztek konkrét javaslatok. Az állam, valamint a közreműködő szervezetek fizetési fegyelmét a kifizetések gyorsításával, felelősségrendszer, szankciók továbbfejlesztésével, bevezetésével javasolják javítani. Megoldásként javasolják továbbá a faktoringrendszer továbbfejlesztését, elterjesztését is. A vállalkozásokra vonatkozó pályázati adminisztrációs és egyéb előírások könnyítését a biztosítéki rendszer újradefiniálásával, a köztartozás-mentesség igazolásának egyszerűsítésével, a kifizetések gyorsításával tanácsolják megoldani.

A GKM a javaslatok első összegzését, elemzését követően az érintett állami szervekkel együttműködve és a szakmai szervezetekkel egyeztetve állítja össze az üzleti környezet fejlesztését szolgáló akciótervet. A fejlesztési elképzelések projektjavaslatok formájában beépülnek az e-közigazgatás és az Államreform Operatív Programokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik