Az életet kevésbé, a munkáját azonban nagyon komolyan vette. Pályafutását a miskolci T-Rádiónál, illetve a Nonstop Rádiónál kezdte, majd a Magyar Televízió Észak-Magyarországi Regionális Stúdiójában dolgozott – mondta az MTI-nek Gömöri Gábor, volt operatőr kollégája.
„Később a TV2 kereskedelmi csatornánál együtt folytattuk a munkát”, az észak-magyarországi területről – árvizek, balesetek – szinte mindig Henzler István jelentkezett – tette hozzá.
Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
Az IKEA filléres hangszórója meglepően jól sikerült, de ha valaki hordozható Bluetooth hangszóróra vágyik, érdemes 2500 forintnál mélyebben a zsebébe nyúlnia. Tesztemben négy eszközt vettem szemügyre, és kiderül, mit nyújtanak manapság a 30 ezer forint körüli (vagy annál olcsóbb) modellek.
