Üzleti tippek

Az MP3-lejátszó és a szőrtelenítő lehet az év slágerajándéka

admin
admin

2006. 11. 29. 13:24

A háztartások napi fogyasztásicikk-beszerzéseiből az utóbbi években decemberre kiemelkedően magas arány, az éves forgalom 10-11 százaléka jut.

A háztartások 2005 utolsó hónapjában élelmiszert, háztartási vegyi árut és kozmetikumot 232 milliárd forintért. A bevásárlások a korábbi években hasonló mértékben koncentrálódtak az év utolsó időszakára – derül ki a GfK Piackutató Intézet adataiból.

A napi fogyasztási cikkek teljes forgalma 2005-ben 2234 milliárd forint volt. Ez – 12 hónapra leosztva – átlagosan 186,2 milliárd forint havi forgalmat jelent, ám a decemberi költések általában az éves összforgalomnak mintegy 10,4 százalékát adják, 2005-ben tehát 232 milliárdot tettek ki – állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet Kereskedelmi Analízisek címmel évente megjelenő tanulmánya.

A vásárlók 2005 decemberében a havi átlagos költéshez képest 24 százalékkal nagyobb értéket hagytak az egyes kereskedelmi csatornák kasszáinál. Összehasonlításképp: ez az arány 2004-ben 20 százalék volt. A vásárlásokból decemberben egyre nagyobb hányad jut a hipermarketekre – a vásárlási intenzitás ebben az üzlettípusban decemberben mintegy 20 százalékkal nő az átlagos havi intenzitáshoz képest.

Tavaly decemberben a legnagyobb eladóterű üzletek piaci részesedése novemberről decemberre mintegy 3 százalékponttal, 24-ről 27 százalékra nőtt, majd 2006. januárban visszaállt 24 százalékra – mely tendenciák a korábbi években hasonlóképpen alakultak. A vásárlási intenzitás a kis üzletekben közel 16 százalékkal, míg a drogériákban mintegy 26 százalékkal nő. E jelenség mögött főleg az ilyenkor megugró vásárlási gyakoriság áll, azaz decemberben a vásárlók a havi átlaghoz képest e boltokba gyakrabban térnek be, minek eredményeképpen összességében többet is költenek.

A háztartások napi fogyasztásicikk-beszerzéseit alapvetően befolyásolja, s alakítja a karácsonyi sütés-főzés, az ünnepekre való készülődés. A napi fogyasztási cikkek vásárlásával kapcsolatos trendeket nyomon követő ConsumerScan adatbázisból származó információk szerint az ilyenkor fontos alapanyagok, úgy mint sütőpor, majonéz, mustár, hagyományos kakaópor, vaníliás cukor, illetve tejszínhab iránti kereslet megnő, és e termékkategóriák mennyiségi értékesítése a havi átlag kétszeresére emelkedik.

Hasonlóképpen megduplázódik a családi ünnepek – Mikulás, karácsony – alkalmával ajándékba adható táblás édességek (csokik, pralinék), és testápolási szerek (dezodor), továbbá a vendégfogadás alkalmával asztalra kerülő sós rágcsálnivalók és az egyébként egyre ritkábban és egyre kisebb mennyiségben vásárolt égetett szeszes italok kereskedelmi forgalma.

Az egy év alatt értékesített pezsgőmennyiség legjelentősebb része szintén az év végi szezonban talál gazdára. Az év végi ünnepek közeledtével a fogyasztók is nyitottabbak a pezsgővásárlásra, és azok is szívesen fogyasztják ezt az italt, akikre ez egyébként az év során nem jellemző. December hónapban az átlagos havi pezsgőfogyasztás hatszorosa jellemző, vagyis rendszerint ebben a hónapban értékesítik a teljes éves mennyiség közel felét. Az ünnepi hangulaton túl természetesen az év végi akciók is vásárlásra ösztönzik a fogyasztókat.

A GfK Kereskedelem és Technológia terület kutatási adatainak tanúsága szerint 2005. november–december időszakban az ünnepek alkalmával hihetetlenül népszerűvé váló szórakoztatóelektronikai termékekből közel 128 százalékkal többet értékesítettek a kereskedők, mint az ezt megelőző, 2005. szeptember–októberi időszakban. A háztartási kisgépek darabszámos értékesítése még ennél is jelentősebb változást mutat a karácsonyi szezonban, hiszen az év utolsó két hónapjában az előző időszak forgalmának 164 százalékát teljesítette a kereskedelem.

A tavalyi évben a legkeresettebb öt elektronikai termék sorrendben a következő volt: MP3-lejátszó, elektromos fogkefe, hajformázó, hordozható rádiós magnó és szőrtelenítő készülék.

A terület kutatóinak prognózisa szerint az idei év karácsonyi slágertermékei az MP3- és MP4-lejátszók lehetnek, ebben az árucsoportban várható a legkiemelkedőbb ugrás a karácsonyi darabszámos értékesítésben.

A karácsony előtti időszakban az akciós szórólapok piacán is fokozott az aktivitás. A GfK Leaflet Monitor szerint az időszak sajátossága, hogy a vásárlókat csábító extra ajánlatok, kedvezmények csak egy-két napra, egy hétvégére, vagy egy hétre érvényesek. A hirdetett termékkategóriák közül ezidőtájt sűrűbben jelennek meg az akciós újságokban a játékszerek, a szórakoztató elektronikai cikkek, karácsonyi díszek, ékszerek és egyéb, az ünnepekhez kötődő szezonális termékek. Sok esetben jelentkeznek a kereskedők külön játék-, illetve ékszerkatalógussal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.