Üzleti tippek

Jazzrádió a piacon

admin
admin

2006. 11. 29. 22:49

Jövő év elején új rádió kezdi meg a sugárzást Budapesten. Neve egyelőre nem publikus, azt viszont már tudni lehet, hogy kizárólag a jazz zenére specializálódik az adót jegyző Magyar Jazz Rádió Kft.

Elsősorban az igényes zenét szerető fővárosi hallgatókat szeretnék megnyerni – mondta el lapunk érdeklődésére a társaság felelős vezetője, Suri Imre. Hangsúlyozta: reményeik szerint üzletileg is sikeres lehet a vállalkozás. Az adó működését egyébként a reklámbevételekből kívánják finanszírozni. Az FM 90,90-es frekvenciára többen pályáztak. A jelöltek között volt a Magyar Katolikus Rádió Alapítvány is.

Az Országos Rádió és Televízió Testületnél (ORTT) idén eddig összesen 26 jogosultságra lehetett kandidálni, amelyből tizenhat pályázat már lezárult. A médiahatóság jelezte, hogy 2006 végéig további hét frekvenciáért lehet jelentkezni.

Budapesten jelenleg mintegy 30 adó fogható, számuk pedig országszerte meghaladja a 160-at. Szakértők szerint a piac túlzsúfolt, emiatt nem igazán kifizetődő dolog újat indítani. A rádiók nehézségeit érzékelteti a Rádió Deejay megszűnése. A tulajdonos olasz Gruppo Espresso azért nem hosszabbította meg az adó idén lejáró műsorszolgáltatási szerződését az ORTT-vel, mert az adó már régóta pénzügyi gondokkal küszködött.
A hazai rádiók tavaly összesen 11,3 milliárd forint hirdetési bevételen osztozkodhattak. A teljes 166,6 milliárdos magyarországi reklámtortából ez 6,8 százalékos részesedést jelentett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.