November 27-én reggel 6-tól már az Erdőalja út – Hedvig utca sarokról, az új stúdiókból sugározza adását a Budapest Rádió, így hétfőtől még korszerűbb körülmények között készülnek a regionális talkrádió közkedvelt műsorai.
A költözéssel egyidőben a Budapest Rádió pályázatot hirdet a rádió új nevének megtalálására – tájékoztatta lapunkat a társaság.
„Már nem csak Budapesten és környékén, hanem az ország egyharmadában hallhatók vagyunk a Yo! Rádióval létrejött együttműködésnek köszönhetően, ezért úgy gondoltuk, ideje nevet váltani. Hallgatók és reklámügynökségek egyaránt
küldhetnek névjavaslatokat december 8-ig. A beérkezett pályázatokat természetesen két külön kategóriában fogjuk értékelni, és január 10-én már az új néven jelentkezünk.” – mondta Rónai Egon, a Budapest Rádió ügyvezető
igazgatója.
Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
Az IKEA filléres hangszórója meglepően jól sikerült, de ha valaki hordozható Bluetooth hangszóróra vágyik, érdemes 2500 forintnál mélyebben a zsebébe nyúlnia. Tesztemben négy eszközt vettem szemügyre, és kiderül, mit nyújtanak manapság a 30 ezer forint körüli (vagy annál olcsóbb) modellek.
