Üzleti tippek

Terjeszkedik az al-Dzsazíra

Új korszakot nyithat a hírtelevíziók versenyében az al-Dzsazíra angol nyelvű műsora. A november 15-től sugárzott adás egyéni műholdvevővel és kábeltévés csomagokban Magyarországon is elérhető lesz.

Az első arab hírcsatorna története 1994-re nyúlik vissza, amikor Hamad bin Kalifa asz-Száni sejk vértelen puccsal elmozdította apját a trónjáról, s átvette a hatalmat Katarban. Az új reformszemléletű uralkodó egyik első intézkedéseként megszüntette a cenzúrarendszert, majd a BBC térségben dolgozó és Szaúd-Arábiából kiutasított húsz munkatársával, évi 140 millió dolláros támogatással létrehozatta az első arab nyelvű hírcsatornát, amely 1996-ban kezdte meg a sugárzást, ez év novemberétől pedig már angol nyelven is elérhetőek lesznek programjai.

Sziget a hírtengerben

Újabb konkurens

Hamarosan új konkurenst kapnak a világ legismertebb hírtelevíziói. A francia hírtévé, a France24 létrehozásának ötlete két évvel ezelőtt született meg, s kezdetektől élvezte Jacques Chirac francia államfő támogatását. Bár a próbaadások 2005. november 28-án elindultak, de a Párizsban szerkesztett új médium globális megjelenésére csak az al-Dzsazíra angol nyelvű adásának elindítása után, előreláthatólag december 6-án kerül sor. Az adó nemcsak franciául, hanem angolul, 2007-től pedig arabul és spanyol nyelven is sugároz majd. A tervek szerint a napi 24 órában üzemelő hírtévé 160 munkatárssal kezdi munkáját, büdzséje pedig évi 95 millió euró lesz, ami eltörpül a CNN 656 millió eurós, illetve a BBC World 482 millió eurós költségvetése mellett.

Az al-Dzsazíra (a „Sziget”) hírnevét elsősorban annak köszönheti, hogy nem köti gúzsba a térség országaira jellemző szigorú állami cenzúra. A magát függetlennek tekintő adót az arab országok televíziós szövetsége ezért nem is vette is fel a tagjai közzé azzal az indokkal, hogy „előbb meg kell felelnie az arab média illemkódexének”. A nyomásgyakorlás azonban nem járt eredménnyel, a tévé szokatlanul őszinte „hangvételét” nem sikerült elnyomni, mert az emír továbbra is jelentős pénzalappal támogatja a csatornát, egyrészt mert valószínűleg hatékony eszközt lát a piciny, mindössze 600 ezer lakosú ország törékeny szuverenitásának és identitásának erősítésére, másrészt az uralkodó ma már nyilvánvalóan törekszik arra, hogy a csatorna pr-ja révén országát megkülönböztessék a hatalmas, ráadásul olykor ellenséges szomszédtól, Szaúd-Arábiától.

Az alapítás óta eltelt évtized alatt a csatorna programjai az arab országok mellett világszerte nagyon népszerűvé váltak. Az adó nézőszáma becslések szerint meghaladja a 40 milliót, s ennek eredményeként az al-Dzsazíra ma már komoly befolyást gyakorol az arab lakosság világszemléletére, gondolkodásmódjára. Fő vonzereje, hogy adásaiból a térség lakossága sokkal több információt szerezhet az arab világ konfliktusairól vagy a világ egyéb eseményeiről, mint korábban.

Nemzetközi hírnevét a szókimondó politikai hangvételével és a „rámenős” interjúi mellett leginkább helyszíni háborús közvetítéseivel növelte meg. Az Afganisztánból, Irakból, a Perzsa-öböl térségéből, legutóbb pedig a palesztin-izraeli összecsapások eseményeiről sugárzott exkluzív anyagai „megkerülhetetlenné” tették beszámolóit a média világában.

Ennek ellenére a „mindenki által nézett csatorna” működésével sokan elégedetlenek. Az iraki háború kirobbanása után az arab országokban gyakran bűnpártolás vádjával illették a tévé vezetését, Amu-Musab al-Zarkavi, az al-Kaida egykori vezetője pedig egyik internetes üzenetében egyenesen „az amerikaiak szócsövének” nevezte a csatornát. A hírtévé tevékenységét az USA-ban is kifogásolják, mondván az sokszor sérti az amerikai katonai érdekeket.

E kétoldali vádaskodások azonban lényegében nem befolyásolják az al-Dzsazíra működését, amelyet a katari emír „kritikusnak és kiegyensúlyozottnak” tart, s a csatorna – az eredeti szándéknak megfelelően – valóban afféle „szigetként” működik a médiatengerben.

Angol expanzió

A legbefolyásosabb hírtelevíziók

Egyesült Államok
CNN
Fox News
MSNBC
Nagy-Britannia
BBC
Sky News
Oroszország
Russia Today
Németország
Phoenix
N24
N-TV

A november 15-től induló az angol nyelvű adás révén immár az egész világon nézni lehet azt a műsormodellt, amit a csatorna vezetése az elmúlt tíz évben kidolgozott és megvalósított. (A hírtévé Magyarországon is elérhető lesz egyéni műholdvevővel, illetve az Axctel, a Digit TV és a Net-Tv kábeltévés csomagjában.)

A műsort amúgy négy helyen – Dohában, Kuala Lumpurban, Londonban és Washingtonban – készítik majd, s olyan ismert újságírók is részt vesznek hírgyártásban, mint Riz Khan (CNN), Sir David Frost és Rageh Omaar (BBC). Bár a csatornát amerikai és brit politikai körökben továbbra is erősen „démonizálják”, a térségben dolgozó diplomaták közül máris többen jelezték, hogy partnerei lesznek a riportereknek, mert nem kétséges, hogy az arab és angol nyelvű műsorával az al-Dzsazíra nemcsak az arab térségnek lesz az legbefolyásosabb és legnépszerűbb médiuma, hanem tovább erősítheti népszerűségét világszerte is.

Erre utal az is, hogy Európa után Latin-Amerikában is érdeklődés mutatkozik a modell iránt. Elsőként a venezuelai kormányzat támogatásával létrejött Telesur tv-csatorna kötött tavaly együttműködési szerződést az al-Dzsazíra vezetésével, s a befolyásos médium nemcsak tartalmat vásárol az araboktól, de know how-t is átveszi, újságírói pedig rendszeres szakmai továbbképzésen vesznek részt az arab hírcsatorna központjában. A Telesur adásait jelenleg több, mint húsz dél-amerikai országban nézhetik, s Venezuela után már Argentína, Kuba és Uruguay kormánya is jelezte, hogy támogatásra érdemesnek tartja a tv-csatorna működtetését. A „szigetből” így hamarosan szigetcsoport alakulhat, amely komoly ágtrendeződést indíthat el a nemzetközi médiapiacon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik