Üzleti tippek

Konkurenst díjazott a Juventus

A radiocafé is első helyezést ért el a konkurens rádió által alapított Juventus Creative Awards versenyében.

Csomai Kamilla, a Juventus vezérigazgatója szerint ritkaság, hogy egymást díjazzák, de a café által készített rádiós reklámszpot annyira jó volt, hogy nem lehetett kihagyni, így a figyelemfelkeltő kategóriában első helyezést kapott a Friesland Hungária Pöttyös márkája számára készített szpot. Hangzás kategóriában a T-Mobile SamsungX660 hirdetése lett a legjobb (a Saatchi&Saatchi készítette). A leginkább vásárlásra ösztönző szpotot pedig a TBWA/Budapest készítette a UPC számára, a Radiátor együttes Jöjj el, Telefonember című szakmunkájával.


A mintegy 250 rádióreklámból tizet választottak ki az első fordulóban, majd ezek közül választott az öttagú zsűri, melynek tagja Bakos Gábor (ARC, ügyvezető), Bakó Péter (Chio-Wolf, marketingigazgató), Borsos Sándor (EGZO, ügyvezető), Hajagos Rita (Motorola, PR-vezető) és Németh Béla (Initiative Budapest, ügyvezető).

Nagy Gergely, a Juventus kereskedelmi igazgatója a díjátadón elmondta: a Juventus tulajdonosa által kitalált díjat idén először adták át Magyarországon (hazánkon kívül Írországban és Csehországban adnak ki hasonló díjat). Céljuk az volt, hogy növeljék a rádiókra fordított reklámköltés arányát. Véleménye szerint jelenleg ugyanis a hirdetők ismeretek híján vannak a rádiós költések hatékonyságát illetően, illetve szerinte kevés kreatív hirdetés van a televíziókhoz és a nyomtatott sajtóhoz képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik