Üzleti tippek

Pezsegett a piac

Hűvös időt jósoltak, végül mégis felforrósodott az idei nyár, de emiatt az italforgalmazók nem bosszankodtak. Piacukat az időjárás mellett a foci-vb és a szokásos nyári szabadtéri rendezvények is befolyásolták.

Kedvező előjelekkel várhatták az idei nyarat a nagy forgalmazók, a trendek ugyanis különösen az alkoholmentes italok terén igen kedvezően alakultak 2005 áprilisa és 2006 márciusa között. Az ACNielsen piackutató vállalat kiskereskedelmi indexe alapján a legnépszerűbb terméknek az ásványvíz bizonyult a vizsgált időszakban, amelyből évi 700 millió literhez közeledett a boltokban eladott mennyiség.

A kiskereskedelemben értékesített vizek kétharmada szénsavas volt, de fokozatosan emelkedett a szénsavmentes változatok kedveltsége is.

A szénsavas üdítőitalból mintegy 500 millió liter fogyott, a gyümölcsléből 260 millió, a jeges teából pedig 55 millió litert adtak el. Utóbbi egyébként legdinamikusabban növekvő szegmens is egyben. A szénsavas üdítők piacán a kóla az abszolút vezető, miután 48 százalékos részesedéssel bír az ízek versenyében, megelőzve a 19 százalékos szeletet magának tudó narancsot, illetve a hétszázalékos részesedést elérő szőlőt.

Pezsgő hirdetések

Az idei év első hét hónapjának reklámköltési adatait tekintve érdekes megállapításokra juthat a szemlélő. Míg a mennyiségi részesedést nézve az ásványvizek a piac 46 százalékát teszik ki, addig a reklámköltésből mindössze 21 százalékkal részesednek. Az arány a szénsavas üdítőknél kiegyensúlyozottabb (33 és 38 százalék), míg a gyümölcsleveknél és a jeges teánál már nagyobb eltolódás mutatkozik a médiaköltési arányszámokban a mennyiségi részesedésekhez képest.

Kisebb habzás

A sörpiaci szereplők 19 százalékkal kevesebb pénzt költöttek a folyékony kenyér népszerűsítésére az év első hét hónapjában 2005 hasonló időszakához képest. Az idei nyár átlagos volt, a július végén elromlott időjárást pedig a kellemes őszkezdet sem tudja pótolni, hiszen augusztus 20. után a szezonhelyek már bezártak. Évekre visszamenőleg sem lehet kimutatni a foci- vb vagy egyéb sportesemények hatását. „Bár növekszik a kivetítős események száma, ahol a focit lehet nézni, mégis a nagy tömegek inkább otthon kísérik figyelemmel a meccseket, ott pedig hajlamosabbak a kompromisszumra, az olcsóbb sörök vásárlására” – véli Fehér Imre, a Borsodi Sörgyár kommunikációs igazgatója. A visszaesés legfőbb okaként a sör januárban bevezetett, 20 százalékos jövedékiadó-emelését jelölte meg a szakember, amely csökkentette a jövedelmezőséget. Ezt az irányt erősíti a szeptembertől plusz hétszázalékos adótartam-növekedés is.

Az idei tendenciát figyelembe véve a médiaköltések az alkoholmentes italok piacán várhatóan növekedni fognak a továbbiakban is. A január és július közötti időszakot az előző év azonos időszakához viszonyítva 14 százalékkal költöttek többet a szénsavas üdítőitalok népszerűsítésére a forgalmazók. „Kutatói szemmel érdekes fejlemény volt ebben az évben, hogy két új ásványvízpiaci szereplő, az Aura és az Ave is a nyári szezon végén jelent meg a médiában” – mondja Mihálszki Zsuzsa, a TNS Media Intelligence munkatársa.

A Theodora márkamenedzsere, Rantal Zoltán is sokkal erősebbnek érezte az idei ásványvízszezont az elmúlt pár évhez viszonyítva. Mint mondta: „nőtt az egy főre jutó fogyasztás, a saját márkás termékek térnyerése pedig a tavalyi tendenciához képest lendületet veszített. Néhány kisebb és új márka képes volt erőre kapni, ám ezek messze nem veszélyeztették a piacvezető erős és nagy múltú márkák pozícióját”.

A Theodorának idén többek között tévé- és rádióreklám, óriásplakát, nyomtatott média, fogyasztói, bolti és jótékonysági promóció, valamint az ingyenes vízosztás jelentette a támogatást. Sőt, még a budapesti tömegközlekedésben is kampányoltak. Az aktivitások meg is hozták a piacrészesedési eredményt. A Theodora, a Nestlé Aquarel és a Perrier ásványvizeket forgalmazó Kékkúti Ásványvíz Zrt. egyéves mennyiségi piaci részesedése júliusban megközelítette a 15 százalékot, amely az előző év azonos időszakához képest 10 százalékos növekedést jelent” – teszi hozzá Rantal Zoltán.

Százszázalékos ízek

Két és félszeresét költötte hirdetésekre a Pepsi Cola International, és 70 százalékkal növelte költéseit a Sió–Eckes is 2005 hasonló időszakához képest. A gyümölcslevek piacán minőségi fejlődési tendenciát észlelt a Sió: a prémiumtermékek, azon belül is a 100 százalékos gyümölcslevek növekedése töretlen. Ebben közrejátszik az is, hogy a kereskedelmi márkák növekedése is a prémiumszegmensben történt, mára a részesedésük 50 százalékot meghaladó. A Sió–Eckes prémiummárkája, a Hohes C igazi szezonja télen van, amikor vitamin- és gyümölcspótlásra fogyasztják az emberek. A nyár azonban nem jelentett tétlenséget a márka számára: július óta kapható a 100 százalékos ananászlé, ezenkívül augusztusban léptek a piacra a 0,5 literes Combifit kiszereléssel – jelezte Szokody Ágnes, a Sió–Eckes marketingvezetője.

Még mindig a költések 33 százalékát teszi ki a Coca-Cola Magyarország hirdetői aktivitása. Szabó Ibolya, a társaság vállalati közkapcsolatainak vezetője elmondta: tavaly újra növekedésnek indult a szénsavas üdítőital-piac, és ez a tendencia az idén tovább fokozódott. Indoklása szerint ez részben a meleg nyárnak köszönhető, másrészt pedig szerepet játszott az is, hogy a piaci szereplők aktívabbak voltak a reklámpiacon. A Coca-Cola márka a pozitív hozzáállást hirdető „Az Élet Coke oldalán” kampánnyal jelentkezett, valamint többek között egy nagyszabású, kóstoltatásokkal összekötött Coca-Cola Light-újrabevezetést is levezényelt a nyári hónapokban. A dinamikus növekedésű jegestea-szegmensben is újított a cég. A magyar jegestea-piac éves növekedési üteme közel 20–30 százalékos. A fogyasztási trendeket illetően még mindig a hagyományos ízek – citrom és barack – a legkedveltebbek, de várható, hogy az egészségtudatos rétegek hamarosan felfedezik a zöld tea nyújtotta előnyöket is. Ezt az igényt felismerve vezette be a Nestea Zöld Teát a társaság.

Józanodás határok nélkül

A citrom- és ribizliízesítésű Soberguard dobozos italt Görögország után hamarosan Kanadába is kezdi szállítani a kecskeméti Perfect Fond Kft. A kevésbé józan életűek számára a gyógynövényalapú nedű segít a másnaposság megelőzésében. Magyarországon az italból idén 350–400 ezer dobozos fogyással számolnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik