Üzleti tippek

Elmarasztalták az MTV-t a fővárosi listavezetők vitája miatt

Helybenhagyta az Országos Választási Iroda határozatát kedden a Legfelsőbb Bíróság. Ezzel jogerősen elmarasztalta az MTV-t az esélyegyenlőség követelményének megsértése miatt, amit a köztelevízió akkor követett el, amikor a fővárosban listát állító jelölőszervezetek múlt keddi vitájába a kilenc listavezető közül csak hatot hívott meg.

A Budapest Társaság és a Humanista Párt képviselői még a múlt hétfőn nyújtottak be panaszt az OVB-hez, mert úgy vélték, az esélyegyenlőség sérelmét jelenti az, hogy az MTV a kilenc fővárosi listavezető vitájára csak hat listavezetőt hívott meg, hármat – a Humanista Párt, a Budapest Társaság és a Centrum Párt listavezetőjét – pedig a vitából kihagyták.

Az OVB csütörtökön helyt adott a kifogásnak, és megállapította, hogy a műsor megsértette a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét. A határozat szerint a televíziónak három napon belül, a műsorral azonos napszakban közzé kell tennie a határozat rendelkező részét.

A határozat indoklása szerint a műsor vitaműsor volt, amely nem illeszthető be a műsorszolgáltató választási témájú hír- és riportműsorainak folyamába, mert a választási kampány végső szakaszában került rá sor. Az OVB azt is megállapította, hogy a műsorban nem hangzott el, hogy a fővárosban a jelenlévő hat listaállító jelölő szervezet mellett további három jelölő szervezet is állított listát. A kimaradt szervezetek pedig nem kaptak hasonló jellegű műsorban megjelenési lehetőséget.

A határozat ellen a Magyar Televízió felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, arra hivatkozva, hogy az OVB-nek nincs hatásköre a kérdésben dönteni, illetve arra hivatkozva, hogy a kérés alaptalan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik