Üzleti tippek

Hatszázmilliárd fejlesztésre Pest megyének

A következő években hozzávetően 600 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet az uniótól Pest megyébe – egyebek mellett erről beszélt Szabó Imre szerdán, a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács 10 éves fennállása alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson.

A tanács elnöke elmondta: a főváros és Pest megye alkotta Közép-magyarországi Régióba az elmúlt években 3200 pályázat alapján 1735 beruházás valósult meg, amelyek nagy része az úthálózat fejlesztését, új óvodák, iskolák építését szolgálta. Erre azért volt szükség, mert a megye lakossága az ideköltözők nagy száma miatt folyamatosan nő, jelenleg a lélekszám meghaladja az 1,2 milliót.

A tervek között szólva az elnök kiemelte, hogy a megye továbbra is Budapesttel közösen kíván közös régiót alkotni, s fő törekvése, hogy Közép-Kelet-Európa vezető régiójává váljon. Ennek érdekében többi között a tudásipar megerősítése a feladat.

Emellett a közlekedés továbbfejlesztése keretében a Duna szerepét kívánják növelni, új kikötők épülnek majd, hogy a víziközlekedés adottságait jobban ki lehessen használni az áruszállításban és az idegenforgalomban egyaránt – húzta alá Szabó Imre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik