Üzleti tippek

Bajnai: a többség támogatta az Új Magyarország tervet

A társadalmi egyeztetés lezárult – közölte Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, az Új Magyarország fejlesztési terv egyeztetési eredményeiről szóló sajtótájékoztatón.

A Bajnai szerint Magyarország fejlődését akár 20 évre is maghatározó fejlesztéspolitikai dokumentum egyeztetése „kemény menet volt, de eredményes”. Az összességében megállapítható, hogy a véleményformálók többsége támogatta a tervet, melyben a hét régió is egyetértett. Sokan írásban fejtették ki álláspontjukat, ám számos szervezet szóban is megvitatta a tervezetet.

Pólusprogram

A kormánybiztos szólt arról, hogy a jövőben javítják a támogatás intézményrendszerét, egyszerűbbé, gyorsabbá, áttekinthetőbbé teszik a rendszert, amely most lassú, túlbiztosított és nem eléggé hatékony. Sok vita folyt a pólusok és kistérségek között is a pénzek elosztásáról. Bajnai elmondta, hogy a Pólus programokra azért van szükség, hogy az ország Budapest központúságát megszüntessék.

A civilek a humánfejlesztésre juttatnának többet az infrastruktúra beruházás, a gazdaságfejlesztés rovására. A kormánybiztos szerint az eddigi humánprogramok sikeresek voltak, a jövőben is fordítani kell erre a területre, azonban a programok tartalmát, hatékonyságát figyelembe kell venni. A kormánybiztos úgy értékelte, hogy szükség van a pólusok fejlesztésére és az elmaradott térségek felzárkóztatására is. Jelezte: a leghátrányosabb térségek fejlesztésére programokat lehet indítani pályáztatás nélkül is.

E-pályázás

A kormánybiztos közölte, hogy hamarosan egyszerűsítő intézkedéseket vezetnek be, interneten is lehetővé teszik a pályázati ügyintézést, kevesebb dokumentumot kérnek, egységesítik az intézményrendszer működését, széles körű képzést indítanak a pályázók számára, megerősítik a már jelenleg is működő pályázati tanácsadó call-centert.

Gyorsítunk

A jövőben gyorsítják a rendszert, ennek keretében csökkentik a közreműködő szervezetek számát és egy pályázó egy szervezettel lesz kapcsolatban, érdekeltté teszik az intézményrendszer szereplőit az előírt határidők betartásában, problémamegoldó akciócsoportot hoznak létre a reklamációs bejelentések mihamarabbi megoldására.

A kormánybiztos elmondta, hogy a kormány döntését követően október 1-ig beadják az Új Magyarország Fejlesztési Tervet az Európai Uniónak függetlenül attól, hogy az erre vonatkozó uniós jogszabály várhatóan október közepén jelenik meg.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.