Az Új Egyensúly Program keretében elkészített rendkívül bonyolult és átláthatatlan törvénycsomag hatályba léptetésével nem várták meg az adóév, egyben a tárgyév végét, nem biztosítottak kellő időt a vállalkozásoknak az átállásra, üzleti és életviszonyaik megváltoztatására, olvasható a közleményben. A törvénycsomag 2006. szeptember 1. napi hatálybalépésével sérült a kiszámíthatóság, az előreláthatóság és a jogbiztonság alkotmányos követelménye.
A szövetség nem fogadja el azt a feltételezést, hogy a magyar vállalkozások döntő többsége tevékenységének eredményét eltitkolja, s erre hivatkozva a végrehajtó hatalom (a kormány) a „kollektív bűnösség” elvét gyakorlattá fejlesztve, sejtéseken és feltételezéseken nyugvó adóelvonási gyakorlatot érvényesítsen.
Ezért a VOSZ alkotmányellenesnek tartja a jogbiztonság súlyos megsértését, és kifogásolja az érvényes legkisebb havi munkabér (minimális bér) összegének kétszeresére emelt járulékalap érvényesítését. Ezért elutasítja az ún. elvárt adó jogintézményének bevezetését is. A VOSZ a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához benyújtott beadványában kérdőjelezi meg a bevezetések alkotmányosságát.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.