Üzleti tippek

Gyurcsány: a következő 10-15 év Magyarországa a tét

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakértői az Új Magyarország Fejlesztési Terv fő céljait elfogadják és egyetértenek azokkal.

Gyurcsány Ferenc elmondta: Feladatunk, a nemzet jövőjét, vízióját jövőképét erőteljesebben kidomborítani a fejlesztési tervben, hiszen a következő 10-15 év Magyarországáról döntünk.


Építő jellegűek a kritikák

Vizi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke szerint a fejlesztési terv brüsszeli nyelven íródott, így alkalmas arra, hogy elfogadják. Az elnök aláhúzta, hogy szükség van a kritikákra a további javítások érdekében.

Az elnök kiemelte, hogy az Akadémia erősen hiányolta a kis- és középvállalatok szerepét a fejlesztési tervben, valamint a területi különbségek csökkentésére irányuló célokat. Az egyik akadémiai felszólaló a közoktatási rendszer gyökeres megváltoztatását hiányolta az Új Magyarország Fejlesztési Tervből.


A területi különbségek csökkentése a nemzet alapvető érdeke, azonban a társadalompolitikai célok eléggé korlátozottak, közölte az elnök. A tudás alapú gazdaság, a k+f erősítése is előkelő helyre tart igényt a fejlesztési tervben.


Stratégiai, szakmai partner az Akadémia

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos elmondta, fókuszáltan szükséges kezelni a prioritásokat. Ezek közül is a legfontosabbakat mint például a fenntartható növekedés, a foglalkoztatás, a foglalkoztathatóság, valamint a társadalmi kohézió.

A miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta, hogy nem lesz Nemzeti Fejleszti Minisztérium. Bajnai Gordon miniszteri kinevezése még nem tisztázott, erről ősz folyamán születik döntés. A lépést azért fontolgatja a kormány, hogy az ellenzék interpellálhassa Bajnait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik