Üzleti tippek

3,8 milliárd euró jut magyar vidékfejlesztésre

Több mint 3,8 milliárd euró jut Magyarországnak az Európai Unió központi költségvetéséből vidékfejlesztési támogatásra a következő hét évben - derül ki az Európai Bizottság kedden Brüsszelben kiadott közleményéből, amelyben az unió végrehajtó testülete bejelentette az e célra szánt EU-pénzek elosztásának véglegesítését.

Az EU összesen 77,7 milliárd eurót fordít a vidékfejlesztési tervek támogatására. Ebből 28,5 milliárd konvergenciacélokra, a legszegényebb vidékek segítésére szolgál. Legnagyobb összeggel, 13,2 milliárd euróval Lengyelország, legkisebbel, 76,6 millióval Málta számolhat. Külön határozzák majd meg a jövőre belépő Bulgária és Románia “járandóságát”. Magyarország 2007 és 2013 között rendre 570,8, 537,5, 498,6, 509,2, 546,6, 563,3, illetve 578,7 millió euró támogatásban részesül a tervek szerint.

A támogatásokból a tagországok a vidék képének megőrzését, illetve fejlesztését segíthetik. Mint az Európai Bizottság mezőgazdasági felelőse, Mariann Fischer Boel elmondta, az összegekkel a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari ágazat egy része, az erdőgazdálkodás, illetve a környezet védelme támogatható. Felhasználható új munkahelyek, illetve vállalkozások segítésére is a vidéki területeken. Az új tagállamokban bizonyos feltételek mellett az agrárvállalkozások versenyképessége is segíthető a keretből. Az összeg egy részét a helyi közösségek fejlesztésére szolgáló Leader programra kell fordítani. Az EU-tagállamoknak nemzeti vidékfejlesztési programokkal kell rendelkezniük a pénzek felhasználására.

A brüsszeli bizottság egyúttal emlékeztetett arra: új vidékfejlesztési politikájának legfontosabb elemei az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap mint egyetlen finanszírozási és programozási eszköz alkalmazása, új stratégiai megközelítés a vidékfejlesztésben (az EU prioritásainak egyértelmű szem előtt tartásával), megerősített ellenőrzés, értékelés és jelentéstétel, a tagállami és bizottsági felelősségi körök egyértelmű szétválasztása, valamint a tagállamok, a régiók és a helyi munkacsoport nagyobb beleszólási lehetősége a programok helyi igényekhez való igazításában.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.