Üzleti tippek

MTV: a világ legunalmasabb műsora

admin
admin

2006. 09. 08. 15:57

A Magyar Televízió bemutatta őszi programstruktúráját. Kert Attila hírigazgató szerint náluk lesz látható a címben nevezett műsor.

Jövő hétfőtől korábban, este hétkor kezdődik a Híradó – jelentette be a köztelevízió pénteki programbemutatóján. Ez előtt lesz egy másfél perces blokk, amelyben a világ hét városából mutatnak egy-egy 20 másodperces élőképet. Ez lesz a világ legunalmasabb műsora, mondta Kert Attila, majd hozzátette: így a nézők láthatják azokat a városokat, amelyek a hírekben is szerepelnek.

Aki továbbra is inkább fél nyolckor nézné a híreket, annak a kettes csatornára kell kapcsolni. Ha valaki rutinból az egyesen keresné a híreket, annak a 19:35-ig tartó műsor utolsó öt percében elmondják, hogy a kettesen láthatja a másik kiadást. Kert szerint ez lesz az ország legjobb híradója, a műsorban sok minden változik, de ez inkább tartalmi lesz, és nem cserélik ki a díszletet és a főcímet – szerinte sok ilyen külsődleges változás mögött nem volt igazán megújult tartalom.

Az MTV egyik legfontosabb műsorává szeretnék tenni az újra beinduló Kék fényt, amelyet az az M. Kiss Csaba vezet majd, aki volt már kéményseprő, aszfaltozó munkás, és pék is. A műsor készítői úgy tűnik, nem ijedtek meg a hírigazgató a díszletek cseréje és a régi gondolkodásmód közötti összefüggést kutató eszmefuttatásáról, itt ugyanis új lesz a díszlet és a főcím is. A főcímzene pedig az eredeti (egy NDK esztrádzenekar száma) feldolgozása lesz.

Testi mesék

A labdarúgó BL 6 csoportmérkőzését közvetítik a közeljövőben, a magyar közvetítési jogokért vívott csatában az MTV szerezte meg az elsőválasztó jogát, így a nézők szavazatainak megfelelő meccset fogják közvetíteni.

A tévémaci ugyan nyugdíjba vonul, de Testi mesék néven szombat esténként az emberi testet bemutató műsort láthatnak a könnyed esti szórakozásra vágyók.

A kultúrműsorok között a Bestseller, Kultúrház, valamint a Dob+Basszus folytatása is helyet kap (még ha az utóbbit a szórakoztató műsorok közé is sorolta az MTV közleménye).

Route 56

Az MTV több műsort is műsorra tűz az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából, ezek közül inkább a filmes felhozatal tűnik ígéretesnek: október 23-án levetítik az Eldorádót, november 4-én pedig a Megáll az időt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Beregszász, 2015. március 19.  
Vásárló fizet az egyik élelmiszer áruházban a kárpátaljai Beregszászon, a Bohdana Hmelnickoho utcában 2015. március 18-án. Ukrajnában a nemzeti valuta leértékelődése miatt leginkább az alapvető élelmiszerek drágultak, a hrivnya értékének ingadozása miatt egy napon belül is változnak az árak.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.