Üzleti tippek

Helló V.I.P.! – Új sztármagazin a Sanomától

A lapunkat is kiadó Sanoma Budapest kiadásában új hetilap jelent meg Helló V.I.P.! címmel.

Az új lap követi az új médiafogyasztási trendeket és a vizuális elemekre helyezi a hangsúlyt: minden eddiginél több és frissebb képpel, fotósorozatokkal számol be a hazai és külföldi sztárvilág híreiről és érdekességeiről, illetve lélektani elemzésekkel, sztárdivatok és fogyókúrák bemutatásával szórakoztatja majd hétről hétre az olvasókat – közölte szerkesztőségünkkel a kiadó. A 120 ezer példányban terjesztett, 44 oldalas lap főszerkesztője Ómolnár Miklós, aki a kiadó két sztármagazinját, a Storyt és a Bestet is sikerre vitte, és főszerkesztője a szintén Sanomához tartozó 4!-es csatornának, vagyis a storytv-nek.

A sztárszegmens kiemelt fontosságú piac a Sanoma Budapest számára: a médiavállalat jelentette meg 1998-ban az első sztármagazint, a Storyt, majd 2002-ben a Bestet, és most a Helló V.I.P.! magazinnal bővítette portfolióját. A Story és a Best heti átlagos 540 ezer értékesített példányszámával a Sanoma, jelenlegi részesedése a sztárszegmensben 90 százalékos.

A Story és a Best mellett a Helló V.I.P.! is a „friendly gossip”, vagyis a barátságos, pozitív hangvételt képviseli. Az új magazin egyediségét dinamikus szerkesztése és rovatstruktúrája, friss layoutja, mozgalmas és változatos képi világa. A lap a heti sztármagazinok között elsőként, szerdán jelenik meg, felkeltve az érdeklődést a Sanoma Budapest csütörtökön, illetve pénteken megjelenő sztármagazinjai iránt.

Az új magazin piaci bevezetését átfogó marketingkommunikációs kampány támogatja: televízió-, rádió-, online- és sajtóhirdetések, országos citylight, Mahír és billboard felületek népszerűsítik a magazint, valamint POS és PR-kampány kíséri a megjelenést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik