A cég célpiaca továbbra is az anyacég mikro- és kisvállalati ügyfélköre. A finanszírozás mellett hasonló fontosságú a követeléskezelés is, ezekben az esetekben a faktorcég csupán a követelések biztosítását és beszedését vállalja.
A CIB Faktor 2006 első félévében másfélszer akkora forgalmat bonyolított, mint egy évvel korábban. A megvásárolt követelések összértéke meghaladta a 23 milliárd forintot. A lekötött tőke megközelítette a a 10 milliárd forintot. A fejlődés az ügyfélkör 30 százalékos bővülésének volt köszönhető. Mindkét cég esetében óriási szerepet játszott a közel 90 egységből álló fiókhálózat.
![](https://24.hu/app/uploads/2024/07/ballon-320x180.jpg)
Háromszoros olimpiai bajnokok gyújtották meg a lángot, kultúrbomba és sztárparádé a megnyitón
Hivatalosan is elrajtoltak a harmadik párizsi, összességében pedig a XXXIII. nyári játékok.