Kalmár Piroska ismertetése szerint a potenciális befektetőkből álló országos adatbázis, illetve egy interaktív weboldal létrehozása mintegy 10 millió forintba kerül, amelyet pályázati forrásból kívánnak finanszírozni. Ismertette: az INNOSTART Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány 2000-ben a Magyar Innovációs Szövetséggel együttműködve alakította meg az Üzleti Angyal Klubot. Hozzátette, hogy jelenleg mintegy 30 befektető szerepel a klub adatbázisában. Az alapítvány egyik fő feladatának nevezte az országosan meglévő, mintegy 100 potenciális befektető felkutatását.
Az alapítvány évente egy-két fórumon mutat be 4-5 innovatív projektet a befektetőknek, és bár konkrét ügylet még nem született, Kalmár Piroska ismertetése szerint több ígéretes tárgyalás is folyamatban van. A potenciális befektetők közé a befektetési cégeken kívül magánszemélyek és kisebb konzultációs cégek is tartoznak.
Angolszász területen hódított először
A 1990-es években – főként az USA-ban és Nagy-Britanniában, Ausztráliában – elterjedt „üzleti angyal” olyan vállalkozási tapasztalattal rendelkező magánbefektető, aki saját pénzét és üzleti szakértelmét fekteti be növekedni képes, fiatal vállalkozásokba. Az Egyesült Államokban az „üzleti angyalok” mintegy 30-40-szer több tőkét fektetnek be, mint a kockázati tőkések: 2000-ben az amerikai „üzleti angyalok” 40 milliárd dollárt fektettek be több mint 50 ezer cégbe.
Európában is jól működik
Kalmár Piroska példaként említette, hogy az EU-ban a Magyarországnál kisebb országokban több hálózat is sikeresen működik. Az Európai Üzleti Angyal Hálózatnak mára 49 tagja van 20 európai országból – tette hozzá a projektmenedzser. Az „üzleti angyalok” általában korábban maguk is sikeres vállalkozók vagy menedzserek voltak, akik nemcsak tőkét nyújtanak a növekvő cégeknek, hanem mentorként maguk is részt vesznek a vállalkozás vezetésében. A tulajdonrészt szerző „üzleti angyalok” segítséget nyújtanak a befektetést igénylő vállalkozás stratégiájának kialakításában, a cég operatív irányításában, és gyakran saját üzleti kapcsolataikat is felhasználják a vállalkozás növekedése érdekében.

Szoboszlai Dominik máris pótolhatatlan része a liverpooli gépezetnek
Szoboszlai Dominik berobbant az angliai futballba, a nemzetközi sajtó is egyöntetűen dicséri a Liverpoolban nyújtott teljesítményét. De hogyan játszik a szezonban a csapat, és mennyi a része az együttes teljesítményében a magyar középpályásnak?