Először rendezték meg június 21-én Magyarországon a European Television Dialogue (ETD) elnevezésű konferenciát. A két szervező, a Company Consulting & Licensing és a GotoBavaria lehetőséget akart teremteni a tapasztalatcserére Kelet és Nyugat között, hogy a szakemberek kötetlen formában beszélhessenek a tévés üzletágban rejlő lehetőségekről és veszélyekről.
Az egész napos program első részében a programming témáját járták körül a meghívottak. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint egyre kevésbé különbözik a tévénézők ízlése Európában. Bányai Gábor, az Interaktiv Fiction producere megjegyezte, hogy ami a német piacokon jól szerepel, az Magyarországon is siker lesz, viszont az angol műsorok nálunk bukásra számíthatnak.
Reality helyett fiction
Bár a Big Brother Amerikában a hetedik szériájához érkezett, már nem jósolnak neki nagy jövőt a szakemberek. A reality show-k ideje lejárt, a nézőket egyre inkább a fikció érdekli, különleges izgalmakra várnak. Jens Richter, a SevenOne programigazgatója és Ryszard Sibilski, az Endemol igazgatója beszélgetéséből kiderült, hogy a nézőknek a jó történet a fontos, de a siker egyik kulcsa a helyi sajátosságok megragadása, ez pedig rugalmasságot követel bizonyos műsorok adaptálásánál.
És mit hoz a jövő? A fiatalok egyre jobban igénylik majd az oktató-szórakoztató műsorokat. Megjelennek majd a célzott reklámok. A digitális televíziózás elterjedésével a fogyasztás megváltozik: a nézők egyben interaktív programtervezők is lesznek, és nem fogja őket korlátozni a műsoridő, hiszen kedvenc filmjüket később is megnézhetik. Bányai kiemelte, hogy a nézőkért folyó küzdelemben a márkahűség kialakítása a legfontosabb terület.
Szegmentáció, fragmentáció
Macher Szabolcs, az OMD ügyvezető igazgatója úgy véli, a hirdetők sikerének két kulcsszava a jövőben a szegmentáció és a fragmentáció – hiszen a közönség is változni fog. Ennek a megközelítésnek ellentmondott Pavel Stanchev, a Nova Tv menedzsere. Szerinte a nagy médiaszereplőket ez a változás nem fogja érinteni, hiszen a hirdetőket még mindig az fogja érdekelni, hogy az üzenetük minél több emberhez jusson el. Egyre fontosabb lesz, hogy a reklámipar miként tudja majd megszólítani a fogyasztókat, akik egyre nagyobb toleranciával fogadják a reklámokat.
A közszolgálati tévék finanszírozásának nem kellene a reklámbevételektől függenie – hangsúlyozta Lázár Katalin, a Duna Tv audiovizuális kutatásokért felelős elnökhelyettese –, és a product placement (pp) inkább a kereskedelmi csatornák egyik fegyvere lehet. Míg az USA-ban a pp már elterjedt, addig Németországban inkább a szponzorálást alkalmazzák, mert a néző hitelességet vár el a televízióktól – mondta Dieste Werner Dieste, a Broadcasting Centre Thüringen igazgatója.
Politika és média
Az utolsó beszélgetés a tévé, a média és a demokrácia kulcsszavakat járta körül. Jelen volt dr. Jaroslav Sonka, a prágai Károly Egyetem és a berlini European Academy oktatója, Cornelia Rabitz, a DW-Radio kelet-közép-európai részlegének vezetője, Cselényi László, a Duna Tv vezérigazgatója és Iryna Kostyuk az ukrán Media Resource Managmenttől.
A beszélgetés során kitértek a kelet-európai helyzetre és az ukrán narancsos forradalom hatásaira az ottani médiában. Dr. Sonka elmondta, hogy Csehországban a politikusok szívesen használják a műsorokat, egyre többet szerepelnek benne. Cselényi szerint Magyarországon a hatalom és média viszonya nem jó, és bizonyos fokú öncenzúra van érvényben a pártok igényei szerint.
Az ETD folytatása október 17-én lesz Münchenben.
Műszaki vizsgán jártak Schadl György Mercedesei, amelyekről nem árulta el a bíróságnak, hol vannak
Azonosítottuk a végrehajtók volt elnökének autóit, amelyeket hónapok óta keresett a bíróság. A korrupcióval vádolt Schadl György két Mercedesét is a múlt hónapban vizsgáztatták, és az Audi A8-as luxuslimuzinja is forgalomban van.