Üzleti tippek

Százmilliós bírság a Tescónak

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 100 millió forint bírsággal sújtotta a Tesco-Global Áruházak Zrt-t, mivel egyes akciós reklámkiadványaiban több termékére vonatkozóan nem a valóságnak megfelelő adatokat közölt. A GVH súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a társasággal szemben ez immár a kilencedik elmarasztaló határozat.

A GVH közleményében megállapítja: nyereség és vagyonszerzés céljából gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokkal szemben általános versenyjogi követelményként fogalmazódik meg, hogy a magáról vagy termékeinek lényeges tulajdonságáról adott, fogyasztóknak szóló tájékoztatása igaz és pontos legyen. Ez vonatkozik a reklámújságokra is, hogy a fogyasztó pontos képet alkothasson az akció mibenlétéről, az akcióban való részvétel esetleges feltételeiről, az akcióban résztvevő termékekről vagy az újságban egyébként reklámozott termékekről.


A GVH döntésében megállapította, hogy a Tesco a „Fuji FinePix” digitális fényképezőgéppel kapcsolatban a 2005. július 27-től augusztus 9-ig érvényes reklámújságban azt közölte, hogy a termék megvásárlása esetén a fogyasztók ajándékba kapnak egy 16 MB xD kártyát, illetőleg azt az ígéretet tette, hogy a termék megvásárlásával „több mint 35 százalékos megtakarítás érhető el”, holott ezek az állítások nem voltak a valóságnak megfelelőek.


A „Cindarella-kastély” elnevezésű termék esetében a 2005. november 23-tól december 24-ig érvényes reklámújság nem a ténylegesen megvásárolható termék képét tartalmazta, hanem egy olyan termékét, amely a forgalmazott terméknél kedvezőbb tulajdonságokkal bírt.


A 2005. november 30-tól december 24-ig érvényes reklámújságban („Műszaki katalógusban”) meghirdetett „Bosch HSF44K32NO” gáztűzhely a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban nem volt a fogyasztók számára elérhető a Tesco valamennyi áruházában.


A 2005. december 14-től 24-ig érvényes reklámújságban meghirdetett „Sony S60” digitális fényképezőgép a közzétett tájékoztatással ellentétben az akció első napjaiban szintén nem volt kapható valamennyi áruházban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik