Üzleti tippek

Portré – Kocs Zsanett: Színházból filmszínház

Korábban színészettel és sérült gyerekekkel is foglalkozott Kocs Zsanett, a Palace Cinemas marketingvezetője, aki szerint elsősorban a filmfelhozatalon áll vagy bukik a mozik éves forgalma.

Kocs Zsanett

1994–1996: Autizmus Kutatócsoport Kísérleti Iskolája, pedagógusasszisztens
1996–1998: L’Arche Ireland (írországi alapítvány fogyatékosoknak)
1998–1999: L’Arche Les Trois Fontaines (franciaországi alapítvány fogyatékosoknak)
1999–2000: InterCom, majd RMB Hungary, koordinátor
2000-től: Ster Century, tulajdonosváltás után Palace Cinemas, asszisztens, később marketingvezető

Ki ne emlékezne az Esőember című film Dustin Hoffman játszotta, autista Raymondjára, akivel kommunikálni ugyan nehezen lehetett, de bizonyos területeken zseninek bizonyult? „Ez semmiképpen nem tekinthető általánosnak, nagyon ritka a kiemelkedő képességekkel rendelkező autista” – mondja Kocs Zsanett, a Palace Cinemas marketingvezetője, aki a 90-es évek közepén több mint két éven át dolgozott egy autista gyerekekkel foglalkozó iskolában.

A filmbeli Raymond példájával ellentétben az életben neki inkább azzal kellett szembesülnie, hogy sok autista kisgyerek nagyon alacsony mentális szinten van, jó néhányan egyáltalán nem kommunikálnak a külvilággal. „Nagyon le kellett egyszerűsíteni számukra mindent, ki kellett lépni a megszokott kommunikációs keretekből, ennek mind a mai napig nagy hasznát veszem” – jegyzi meg.

Nevesített marketinges

Kocs Zsanett több területen is szerencsét próbált, mielőtt kikötött volna a mozik világánál. Gimnáziumba kifejezetten azért jelentkezett, mert nem tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni felnőtt fejjel. Csakhogy e tekintetben négy év után sem lett okosabb. Némi töprengés után arra jutott, eléggé exhibicionista ahhoz, hogy színész legyen, ezért felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de nem sikerült bejutnia. A zord vizsgabizottság sem tudta elrettenteni a pályától, ezért egy magán színitanodába kezdett járni, de két év után otthagyta, mert rájött, hogy ez a szakma mégsem neki való.

A munkaügyi központ által felkínált képzési lehetőségek közül a pszichológusasszisztensi tanfolyam nyerte el leginkább a tetszését. Elvégzése után a szakmai gyakorlatot az Autizmus Kutatócsoport Kísérleti Iskolájában töltötte, ahol ezután pedagógusasszisztensi pozícióval marasztalták.

Tudta-e…?

Az autizmus a szociális kapcsolatteremtés, a beszéd és a fantázia fogyatékossága. Az autisták passzívak és közönyösek, súlyos zavarokkal küzdenek a tanulásban, a mindennapi alkalmazkodásban, valamint a játék- és fantáziakészségek kialakításában.

Mindeközben angoltanulással is próbálkozott, de a tanfolyami keretek között úgy érezte, hogy nem jut egyről a kettőre, ezért külföldi munkalehetőség után nézett, így jutott ki egy sérült gyerekekkel foglalkozó, írországi szervezethez. „Egy házban éltünk a sérültekkel, mint egy család” – emlékszik vissza.

Két év után Kocs Zsanett a fejébe vette, hogy megtanul még egy nyelvet, a franciát. Talált is Franciaországban egy fogyatékosokkal foglalkozó alapítványt, ahol a kezdeti időszak, zérus nyelvtudása miatt, meglehetősen kalandosnak ígérkezett. „Csak a nevemet és a lakcímemet tudtam elmondani franciául, arra az esetre, ha elvesznék” – emlékszik vissza. Egy év után hazatért, tervei szerint csak néhány hónapra.

Itthon gyorsan el akart helyezkedni a köztes időre, s egyik barátnője segítségével fel is vették recepciósnak az InterComhoz. Angolnyelv-tudásának köszönhetően néhány nap után már asszisztenssé léptették elő, három hónap múlva pedig az InterComhoz tartozó, mozireklámok értékesítésével is foglalkozó RMB Hungaryhez szegődött. A reklámszpotok elhelyezését koordinálta, s ennek köszönhetően megismerte a piacon tevékenykedő szinte összes mozis céget.

Amikor a WestEndben és a Camponában multiplex mozit működtető Ster Century 2000-ben meghirdetett egy ügyvezető melletti asszisztensi állást, megpályázta. Angoltudásának köszönhetően sikerült is elnyernie a pozíciót. Egyből neki jutottak a cégnél a marketinges feladatok. Később aztán nevesítették is a munkakört, így lett marketingvezető. Időközben a Palace Cinemas vásárolta meg a Westend- és Campona-mozit, amely akkor már jelen volt a piacon az egyetlen digitális vetítőteremmel rendelkező multiplexszel a MOM Parkban.

Kocs Zsanettnek annyira megtetszett a mozis munka, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem ment vissza Írországba, s nem kezdte el az ottani egyetemet, ahova időközben felvételt nyert. Ezt azzal kompenzálta, hogy az elmúlt években pr-munkatársi végzettséget szerzett, s jelenleg közgazdásznak tanul a Szolnoki Főiskolán.

A rossz idő a jó

Tudta-e…?

A budapesti mozis piac 45 százalékát a Palace Cinemas négy mozija uralja. A Hollywood Multiplexé 30 százalék, a Corvin részesedése tíz százalék, a Cinema City Csepelé kettő, az artmoziké nyolc, az egyéb kis moziké pedig körülbelül öt.

Mostanában rendszeresen lehetett hallani a mozikról negatív kontextusban: csökkenő nézőszám, bezárt multiplex, terjedő illegális filmletöltés. Kocs Zsanett szerint azonban ezek a hírek a kelleténél negatívabb hangsúlyt kaptak. Igaz, hogy kevesebb látogatójuk volt tavaly, de a visszaesés nem jelentős, a nézőszámok alakulását ráadásul rengeteg egyéb tényező is befolyásolja.

Tavaly például kifejezetten rossz volt a felhozatal filmekből. Rengeteg középkategóriás és kevés igazi sikerfilm volt. Idén mintha jobb lenne a helyzet, de például a foci-vb hatása megint csak nehezen mérhető, hiszen a meccsekkel együtt a jó idő is megérkezett, ilyenkor pedig általában kevesebben mennek moziba. Az igazi csúcsidőszak a tél, amikor beszűkülnek az egyéb időtöltési lehetőségek. A tapasztalatok szerint egyébként a „filmfaktor” erősebb, mint az „időjárásfaktor”, tehát a most futó Da Vinci-kódra még a meleg és a foci-vb ellenére is szép számmal adnak el jegyeket.
„Az Új Udvarban lévő multiplex bezárása nagyon rosszul lett kommunikálva” – háborog Kocs Zsanett. Az esti híradókban nem mondták meg, melyik moziról van szó, csak annyit közöltek: „bezárt egy multiplex”. Ebből az jött át, hogy „már a multiplexek is mennek tönkre”, és bajban vannak a mozik.

Eladó konkurens

A többi mozihálózathoz hasonlóan a Palace számára is a program- és filmmagazinok bizonyultak a leghatékonyabb hirdetési felületnek. „Próbálkoztunk másfajta sajtótermékekkel is, de egyik sem vált be ennyire, bár az internet népszerűsége nagymértékben nőtt” – mondja Kocs Zsanett. Szerinte az emberek fejében a moziműsor mára szinte eggyé vált a programmagazin fogalmával. Egyébként egyedül a Palace mozijaiban jelenthet meg a Pesti Est mellett a Flyerz és a lapunkat is kiadó Sanoma Budapest érdekeltségébe tartozó Exit is. „A három lap között olvasókör tekintetében van átfedés, de el tudunk érni új célcsoportokat is” – vélekedik a marketingvezető.

Az utóbbi időben többször is lehetett olyan pletykákat hallani, hogy a Palace Cinemas fogja megvenni az InterCom tulajdonában lévő Hollywood Multiplex-mozikat. Ezzel a fővárosi mozis piac közel 80 százalékát megszerezné. „A Hollywood Multiplexek másfél éve eladók, az ezzel kapcsolatos találgatások azután erősödtek fel, miután tavaly megvettük a Mammut-mozit” – mondja erről Kocs Zsanett, de ha folynak is tárgyalások, azok a két cég tulajdonosi körében zajlanak, így ő nem tud e tekintetben új fejleményről beszámolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik