Üzleti tippek

OM Audit – 2006. május





OM Audit – 2006. május 1
Táblázat

OM Audit – 2006. május 1
OM Audit – 2006. május 3

A május első számú kérdése a politikai hirdetések köztéri felületekről való eltüntetése volt, amit, úgy tűnik, meglepően sikeresen hajtottak végre a különböző politikai szervezetek, valamint médiatulajdonosok. Szintén jó hírnek számít, hogy a várakozásokkal ellentétben a választások lecsengésével nem csökkent a közterületi médiumok kihasználtsága sem.

A csupán citylight felületeket használó reklámozók esetében felállított toplista utolsó két helyezettje a telekommunikációs szektor szereplői és a kereskedelmi szektor részesei, valamint viszonylag nagy darabszámmal meglepően sok önálló márka került be az első tízbe. A kizárólag óriásplakát felületeket használó hirdetők között az első tízben három kereskedelmi, valamint három gépjárműhirdető mellett helyet kapott két önálló italmárka, egy biztosító, illetve egy internetszolgáltató.

A vegyes kampányok tekintetében szerencsére kissé színesebb a kép: a legnagyobb felületszámmal jelenlévő TCR-kampány mellett két bank, két mobilszolgáltató, egy ital-, valamint egy édességgyártó, illetve egy bulvárnapilap is helyet kapott. Ez a változatosság figyelemre méltó, hiszen nyilvánvaló tény, hogy minél több különböző médiatípus használatával érhető el a leghatékonyabb médiajelenlét, s napjainkban már nem bátorság kérdése ezt az előnyt kihasználni.

A Full Monitoring módszertana:

A Full Monitoring az OM Audit havi rendszeres felmérése, amelynek adatgyűjtése minden hónap 6. és 11. között készül. Az adott periódusban az OM Audit felmérői meglátogatják az összes, ismert tulajdonosú standard (euro és avenir méretű óriásplakátok, citylight- és midilight-berendezések, magnum és backlight felületek és hirdetőoszlopok) magyar közterületi hirdetőeszközt, s azok minden felületét lefényképezik. Ezen fényképek alapján a kutatók minden felületen azonosítják az oda kihelyezett kreatívot, s kiegészítő információkkal ellátva helyezik be egy lekérdező szoftverrel könnyen elemezhető adatbázisba.

A felmérés teljes körű, azaz mintavételi hibája nincs. Ugyanakkor természetszerűleg nem tartalmazza azokat a kéthetes hóközi kampányokat, amelyeket még nem ragasztottak ki a felmérési időszakban. Ugyanezen okból a késve kiragasztott kampányok adatai is csak részben jelennek meg az adatbázisban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik