Üzleti tippek

Megújult IT védelem: katasztrófa és behatolás ellen erősített a Groupama

2006. június 14., Budapest – Sikeresen vizsgázott a Groupama Biztosító Zrt. új informatikai rendszere.

Gyökeresen változtatott informatikai szemléletmódján és meglévő struktúráján a Groupama Biztosító. A vállalat az elmúlt két évben, a BME-vel is együttműködve valósította meg új IT infrastruktúráját. A biztosító 2004-ben jelentős technológiai hátrányból indulva és az addigi szükségmegoldásokat megelégelve döntött úgy, hogy informatikai szempontból is az élmezőnybe kerül. A biztosítók számára ugyanis – akárcsak a pénzintézeteknél – elsődleges szempont, hogy a törvényi előírásokon túl, a lehető leghatékonyabb informatikai háttérrendszerrel védjék ügyfeleik és saját adataik biztonságát.

A Groupama 2005-ben közel 250 millió forintos infrastrukturális fejlesztést hajtott végre, amelyet 2006-ban is folytat. A beruházás keretében a biztosító fővárosi és vidéki irodái egységes informatikai platformra kerültek, amelynek keretében új hálózati rendszer és eszközháttér került kiépítésre. A szerverpark 15 szerverrel, valamint 300 új PC-vel és több mint 50 laptoppal bővült. Az erőforrások elosztása érdekében a biztosító saját IT részlegén túl külső szolgáltatókat is igénybe vesz. A hatékony működést elősegítve több informatikai funkciót is outsourcing megoldással váltott fel.

A több százmilliós fejlesztésnek köszönhetően mára maximális informatikai biztonság gondoskodik az ügyfél – és cégadatok védelméről – a hálózati behatolások és váratlan katasztrófák ellen. A BME Méréstechnikai és információs rendszerek tanszékének segítségével 2005 során a Groupama megújult hálózati infrastruktúrájának védelmi rendszerét, ún. legális hackeléssel tette próbára. A vizsgálat a külső és belső hálózat biztonságára vonatkozott, szimulált támadásokon keresztül. A tesztelés során feltárt gyenge pontok megszüntetésével a biztosító hálózati infrastruktúrája magas fokú, stabil biztonsági szintet ért el.

Az egyetem szakembereivel való együttműködést folytatva idén – az üzletfolytonossági tervhez tartozó – katasztrófavédelmet alakított ki a Groupama. A rendszer kidolgozásakor meghatározták az üzleti folyamatok időbeli nélkülözhetőségét, majd a hozzárendelt IT megoldások és a kiépített infrastruktúra hibatűrését és rendelkezésre állását elemezték. Az eredményes tesztelés során különféle katasztrófalehetőségeket vettek figyelembe és modelleztek (pl. tűzeset, földrengés, váratlan baleset, szándékos rongálás). Az egyes esetekre részletes forgatókönyv készült, pontos erőforrás- és időelemzéssel.

„A Groupama 2004-ben informatikailag az utolsó öt helyen állt a hazai biztosítók között. Azáltal, hogy kihagytunk néhány lépcsőfokot, most a legkorszerűbb megoldásokat tudtuk alkalmazni, és így megvalósult az a célkitűzésünk, hogy az első öt, legjobb IT infrastruktúrával rendelkező hazai biztosító közé tartozzunk” – mondta Fazekas Ferenc István, a biztosító informatikai igazgatója.

A Groupama 2006-os további IT-beruházásainak iránya a szoftveres háttérfejlesztés, amelynek elsődleges prioritásában az értékesítési hálózatok támogatása szerepel. A társaság idén nyáron egy korszerű üzletkötő és alkusz portált vezet be, a fejlesztések értéke jelenleg megközelíti az 50 millió forintot. 2007-től a biztosítási rendszer teljes megújítása és cseréje a cél.

###

Groupama Biztosító Zrt. (www.groupama.hu):
A 2004. őszi névváltást megelőzően, a Groupama Biztosító 1991 óta van jelen a magyar piacon. A hazai biztosítótársaságok 11. helyezettje folyamatosan fejlesztett szolgáltatásaival minden stratégiai biztosítási ágban képviselteti magát. Franciaország második legnagyobb biztosítótársasága, a Groupama Csoport 2005-ben elért 13,5 milliárd eurós forgalmával és 10 országban gyűjtött tapasztalatával áll a magyar leányvállalat mögött. Országos hálózatukban Budapesten 3, vidéken 32 irodával rendelkeznek.

További információk:
Groupama Biztosító Zrt.
Paulányi Beáta, marketing osztályvezető (tel.: 06-1-279-4274; e-mail: beata.paulanyi@groupama.hu)

Sajtókapcsolat:
B&D ComMedia Kft.
Béres Anikó, ügyvezető igazgató (tel.: 06-1-201-2512; e-mail: aniko.beres@commedia.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik