Üzleti tippek

Tizenhárman a rádióelnöki posztért

Tizenhárman adták le a kedd déli határidőig pályázati anyagukat a tisztségre kiírt, sorrendben ötödik pályázaton. A tenderbontás szerda délután lesz.

A közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöke, Gellért Kis Gábor az MTI-nek elmondta: a 15 érdeklődő közül, akik korábban megvásárolták a jelentkezéshez kitöltendő csomagot, ennyien adták le a kedd déli határidőig pályázati anyagukat a tisztségre kiírt, sorrendben ötödik pályázaton; a tenderbontás szerda délután lesz, ekkor derül ki, hány jelentkezés érvényes, ahogy az is, kik járultak hozzá nevük közzétételéhez.

A rádiózásról és televíziózásról szóló, közismert nevén a médiatörvény értelmében a beadási határidőtől számított harminc napon belül kell a közalapítvány kuratóriumának megválasztania az új vezetőt, vagy a procedúra sikertelensége esetén elnökségének újabb fordulót kiírnia.

A Magyar Rádió tíz hónapja, Kondor Katalin mandátumának lejártával megüresedett elnöki posztját eddig négy pályázaton nem sikerült betölteni, az első menet kivételével pedig még jelöltet sem állítottak a tisztségre.

Az ötödik kiírásra jelentkezők június 13-ig adhatták le jelentkezésüket és az elképzeléseiket tartalmazó dokumentációt. Jelenleg Gőblyös István gazdasági és Hollós János igazgatásszervezési alelnök látja el az ügyvezetői feladatokat; megbízásuk az új elnök megválasztásáig szól. Az MTI kuratóriumi tagoktól származó értesülései szerint az elnökség június 19-én, a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratórium 26–27-én tartja a meghallgatásokat, az elnökválasztás tervezett időpontja pedig július 10.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik