Üzleti tippek

ORTT: a Legfőbb Ügyészség fölött

admin
admin

2006. 06. 09. 07:35

A Legfőbb Ügyészség szerint törvénysértő módon hosszabbította meg az ORTT az RTL Klub és a TV2 szerződését. A médiahatóság szerint viszont mindez nem tartozik az ügyészségre. A szerződések maradnak.

A Legfőbb Ügyészségnek nincs jogi lehetősége további lépések megtételére az Országos Rádió és Televízió Testület RTL Klubbal és TV2-vel kötött szerződéseinek meghosszabbítása ügyében, ugyanakkor tegnapi közleményében fenntartja, hogy az ügyben mulasztásos törvénysértések történtek.

Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője a FigyelőNet kérdésére elmondta: a Legfőbb Ügyészségnek nagyon korlátozott a jogköre erre az esetre. Annyit tehet, hogy felhívja a figyelmet a törvénytelen állapotra, de ezen túl semmilyen jogi lépést nem kezdeményezhet. Mint mondta az ORTT fölött csak szűkebb hatásköre van az ügyészségnek, mert a testület a médiatörvény szerint a parlamentnek felelős hatóságként működik. Az ügyészség jogalkalmazóként és nem jogalkotóként működik – tette hozzá a szóvivő. A helyzet megváltoztatása csak a – kétharmados – médiatörvény megváltoztatásával lehetséges.

Az ORTT megkeresésünkre írásban közölte, hogy a Testület nem ért egyet a felszólalással, „mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést nem követett el, mert nincs indoka a két országos földi sugárzású kereskedelmi televízió megújított műsorszolgáltatási szerződése azonnali hatályú felmondásának.”

A médiahatóság szerint az ügyészség a konkrét közigazgatási eljárások törvényességére nem tett észrevételt, mindössze „az általa nem vizsgálhatott eljárásról és döntésről állapította meg, hogy törvénysértő volt,” ezért jogszerűen nem alapozható meg a törvényességi felügyelet intézkedése.

Az ORTT leszögezi továbbá, hogy a legfőbb ügyész helyettese által említett megújító szerződés nem létezik, hiszen a Testület – az ügyész által nem vizsgálhatott – döntést követően a műsorszolgáltatókkal módosította a szerződéseket, és így jelenleg egyetlen – az időtartam tekintetében módosított – műsorszolgáltatási szerződés létezik. Ennek azonnali hatályú felmondása a műsorszolgáltatási jogosultság gyakorlásának azonnali megszüntetéséhez vezetne. A szerződés azonnali hatályú felmondása esetén “nem áll helyre az eredeti állapot”, azaz a módosítás előtti szerződés nem marad hatályos.

Az ORTT 2005. július 20-án meghozott határozatával döntött az RTL Klub és a TV2 országos műsorszolgáltatók 2007. július 9-én lejáró műsorszolgáltatási jogosultságának meghosszabbításáról.

A Legfőbb Ügyészség az állampolgári jogok országgyűlési biztosának kezdeményezésére vizsgálta az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) és a Magyar RTL Televízió Rt. között, valamint az ORTT és az MTM-SBS (TV2) között 1997. júliusában megkötött szerződések megújításával kapcsolatos közigazgatási eljárások jogszerűségét. A vizsgálat során megállapított, mulasztásban megnyilvánuló törvénysértések miatt a Legfőbb Ügyészség a testület elnökéhez felszólalást nyújtott be, mellyel azonban a testület nem értett egyet.

A médiatörvény szerint a műsorszolgáltatási jogosultság a televíziók esetében legfeljebb tíz évig érvényes, és lejártakor a műsorszolgáltató kérelmére pályázat nélkül egy ízben öt évre megújítható. A törvényi előírás szerint a megújításra az 1997-ben megkötött szerződések esetén 2007-ben kerülhetne sor. Ezt megelőzően a jogosultság megújítása a médiatörvény értelmében törvénysértő. Továbbá a törvény szerint nem lehet megújítani a jogosultságot, ha a jogosult a szerződést ismételten vagy súlyosan megszegte.
Borbély Zoltán korábban elmondta: a TV2 esetében 2004-ben 23, 2005-ben 22 alkalommal, RTL esetében 2004-ben 16, 2005-ben 12 alkalommal hívta fel ügyészségi határozatban az ORTT-t a sérelmezett magatartás megszüntetésére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.