Üzleti tippek

Nyílt levél Gyurcsánynak

admin
admin

2006. 06. 01. 16:43

Az Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetsége (OEVOSZ), a hazai magánorvosok, vállalkozó egészségügyi szakemberek, szolgáltató mikro-, kis- és középvállalkozások nevében fordultak Gyurcsány Ferenchez a hazai egészségügyi ellátó-szolgáltató rendszer reformjával kapcsolatban.

Magyarországon a rendszerváltás óta eltelt 16 év során az egészségügyi szolgáltatói szektor fejlődése, szükséges átalakulása elmaradt. Egyetlen terület, ahol dinamikus fejlődés történt, az orvosi, egészségügyi szolgáltató magánvállalkozások megjelenése és megerősödése.

Mára több tízezer egészségügyi szolgáltató mikro-, kis- és középvállalkozás működik. Legismertebbek a magánpraxist folytató orvosok, azonban több ezer orvos és egészségügyi szakember végzi munkáját vállalkozóként kórházakban, szakrendelőkben is.

Gyors reformok

Ez az erős vállalkozói réteg biztosíthatja megfelelő törvényi szabályozás mellett, hogy az elmaradt átalakulás, reform gyorsan és minden szereplő – elsősorban a szolgáltatást igénybe vevő páciensek, betegek – igényeit kielégítő módon menjen végbe. Az OEVOSZ véleménye szerint az egészségügyi szolgáltatás is piac, speciális, egyedi tulajdonságokkal. Érvényesülnek a szolgáltatási piacokra érvényes törvényszerűségek.

Kiszámíthatóság és tervezhetőség

A hosszú távú fejlesztések, beruházások elősegítése és támogatása érdekében kiszámítható, minden szereplő számára átlátható és előre tervezhető piaci viszonyokat kell kialakítani. Ahhoz, hogy a reform szervesen illeszkedjen a hazai egészségügyi kultúrába, fel kell használni az egészségügyi magánvállalkozások piaci ismereteit, amit az egy-másfél évtizedes sikeres működésük során felhalmoztak.

Az egészségügyi ellátás színvonalának gyors és jelentős emeléséhez törekedni kell, hogy az egészségügyi ellátórendszer reformjának fő támasza a hazai egészségügyi szolgáltatói vállalkozások (magánorvosok, magánklinikák) legyenek. Meg kell nyitni előttük az utat, hogy felhalmozott ismereteiket, tőkéjüket az ellátottak, járulékfizetők szolgálatába állíthassák, például az önkormányzati szakrendelések privatizálásával.

Menedzsereket a kórházba!

El kell érni, hogy az egészségügyi szolgáltató intézményeknél szakmai kérdésekben orvosi, gazdálkodásmenedzsmenti kérdésekben pedig közgazdasági szakmai irányítás valósuljon meg. Világosan el kell választani, hogy mely ellátási forma, mely ellátási szint, milyen finanszírozási forrásokat használhat fel. Ennek során az ellátás zavartalansága érdekében figyelemmel kell lenni a piac különböző szereplőinek stabilitására. Világosan meg kell húzni a határt, hogy milyen forrásokhoz férhet hozzá egy önkormányzati rendelésen, egy magánrendelésen megjelenő járulékfizető. Itt élesen felmerül a jelenlegi biztosítási rendszer újragondolása, többszintűvé tétele.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.