Üzleti tippek

Sokat költünk telefonnal

admin
admin

2006. 05. 31. 15:22

A mobilmarketing felfutására számít a smsjátékokról híressé vált IKO New Media. A valóságshow-k után a reklámban látják a jövőt.

Az IKO Telekom Media Holding bevétele 10 milliárd forint volt tavaly, adózott eredménye pedig meghaladta az 1 milliárd forint – mondta Makai Bence, az IKO Telekom Media Holding elnöke. Ezek az összegek a cég az RTL Klubban meglévő 31 százalékos tulajdonrészéből, az IKO New Media és az IKO Content&Rights kft-ből jön össze – tette hozzá az IKO Productions és a Magyar Telekom közös tulajdonában álló cég első embere, majd hozzátette: ma már alig van a kereskedelmi televíziókban olyan saját gyártású műsor, amelyeken a nézők ne tudnának mobiltelefonnal valamilyen véleményt nyilvánítani.

Vidus Ildikó, az IKO New Media ügyvezető igazgatója a mobiltelefonos marketingszolgáltató cég eredményeivel kapcsolatban elmondta, hogy tavaly 2 milliárd forintnyi bevételt értek el, ebből pedig bruttó 300 millió forintot fizettek ki a játékok nyerteseinek. Eredményük pedig 495 millió forint volt, ez 17 millió impulzusból (ez smseket és telefonhívásokat takar) jött össze. Az ügyvezető igazgató szerint az eredmények ellenére továbbra is komoly kihívást jelent az, hogy mindig vannak a piacon olyan új vállalkozások, amelyek az adatokkal visszaélve „spamelik” a telefontulajdonosokat.

Korábban a mobilmarketinget leginkább csak arra használták, hogy a felhasználók visszaküldhessenek egy kódot, de a mostani telefonok olyan kapacitással rendelkeznek, mint az 1995-ben gyártott személyi számítógépek, így sokkal több lehetőség van kreatív megoldások alkalmazására.

A legtöbb cég már felismerte, hogy érdemes saját telefonos adatbázist építeni, de a legtöbben még nem tudják mire használni. Vidusék évente mintegy hatmillió telefonszámot kezelnek, de a kampányok végén ezeket az adatokat megsemmisítik. Kivételt jelentenek ezek alól azok a felhasználók, akik regisztráltak azért, hogy valamilyen közösség keretein belül információkat kapjanak. Ezzel kapcsolatban szükség van arra, hogy a telefonálókat tájékoztassák a használattal kapcsolatban. Korábban ugyanis sok panasz érkezett akkor, amikor a telefonálók kézhezkapták a számlát, sokak számára ugyanis szokatlan, hogy fizetniük kell azért a tartalomért, amit telefonjukra rendeltek.

A magyarok és a csehek – a lakosságszámhoz viszonyítva – piacvezetők az ilyen jellegű költésekben, vagyis sokkal többet költenek mobiltelefonos tartalomszolgáltatásra, mint Nyugat-Európában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.