Üzleti tippek

Az MTV kirúgta a külsősöket

admin
admin

2006. 05. 31. 10:15

A Magyar Televízió május 31-ei határidővel úgy döntött, a külsős, nem az intézmény állományába tartozó munkatársakkal kötött korábbi szerződéseit egységesen felmondja - közölte a Magyar Televízió (MTV) Zrt. szerdán az MTI-vel.

A közszolgálati televízió az ideális létszám kialakításához pontosan meghatározta, mely feladatokat célszerű – gazdaságos és hatékony – belsős munkavállalókkal és melyeket megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján foglalkoztatott külsős munkatársakkal ellátnia. Miközben az intézmény áttekintette a teljes foglalkoztatási rendszerét, átértékelte a kapacitásaival való gazdálkodását is, törekedve belső erőforrásainak a minél jobb kihasználására – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az MTV “az alapos és körültekintő előkészületek után úgy döntött”, külsős szerződéseit május 31-ei határidővel egységesen felmondja. A tájékoztatás szerint az MTV mérlegelte, ki az, akit határozott időre, munkajogviszony keretén belül kíván alkalmazni, illetve melyek azok a tevékenységek, amelyeket szolgáltató cégek biztosítanak az intézménynek.

A nemzeti főadó 2006. május 1-jétől hatályos kollektív szerződése egyértelműen rögzíti, csak akkor alkalmazhat külsőst, ha egy-egy munkára nem talál megfelelő belsőst. Ezért minden esetben ezen alapelv érvényesítésére törekszik – olvasható a közleményben.

Az MTI megkereste az MTV illetékeseit, akik további részleteket nem kívántak elárulni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.